Mosonmagyaróvár után most Gyirmóton jelent meg egy villanyoszlop az utca közepén

2024. január 10. – 17:01

Mosonmagyaróvár után most Gyirmóton jelent meg egy villanyoszlop az utca közepén
A balra kanyarodónak jobban kell figyelnie, mert ott keskenyebb szakasz marad – Fotó: Sudár Ágnes / Telex
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A mosonmagyaróvári, utca közepén álló villanyoszlopok után most egy győri megoldás borzolja a kedélyeket. Ez szinte koppintása az elhíresült Királydomb utcainak. A Telex utánajárt: az óvárival szemben ez egy magánút, és bár látszólag végleges megoldásnak tűnik, nem marad a lámpa az utca közepén, arrébb viszik majd öt méterrel. Az új utcát félbe vágó villanyoszlopról először a Kisalföld olvasója küldött fotót a megyei lapnak.

Gyirmót Győrhöz tartozó, családi házas városrész, itt található a jelenleg az NB II.-ben játszó Alcufer focistadionja is. Felkapott negyed, több új utcát is kialakítottak itt a közelmúltban, ez is ilyen. Nyilvánvalóan egy helyi szúrta ki a minimum furcsának nevezhető megoldást, ez a gyirmóti utcácska ugyanis még rövid és egyelőre jelentéktelen, nincs még neve, keresni kell, hogy megtalálja az ember. A lapnak beküldött fotóhoz az illető azt írta, hogy később jelentősebb útvonal lesz, a rendezési terv szerint a mostani öt telek mellé akár harmincat is kialakíthatnak.

És mivel az oszlopot körbe is szegélyezték, azt gyanította, hogy ez végleges megoldás lesz.

Félelmét erősítette a villanyoszlop tövébe odakészített villanyszerelési védőcső is, amit szerinte az építendő házak számára raktak ki. Ha tényleg marad az utca közepén ez az oszlop, akkor egy nagyobb teherautó – mondjuk betonkeverő – nem tud behajtani, mert mindkét oldalán csak keskeny rész marad. Ebben igaza van, valóban csak egy személyautó tud kikanyarodni mindkét oldalon, kipróbáltuk mi is.

Első körben a győri útkezelőt kerestük meg, hogy az utca hozzájuk tartozik-e. Máthé-Tóth Péter igazgató válaszából kiderült, hogy nem, „ez egy magánút, az útépítéssel pedig nem végzett a beruházó, építés közbeni folyamat látható. A beadott közműtervek alapján az úttest területén nem lesz oszlop” – írta Máthé-Tóth Péter.

Gyirmót önkormányzati képviselője, Szabó Jenő a beruházótól annyi pluszinformációt szerzett, hogy az oszlopot észak-nyugati irányban, öt méterrel arrébb viszik majd valamikor. Mivel magánút, ezért legfeljebb azokat érinti, akik oda költöznek, illetve ott építkeznek, tették még hozzá.

Mosonmagyaróváron tavaly októberben adták át a Királydomb utcát, ahol szintén fejtörést okoztak a lámpaoszlopok, azóta is kerülgetik az emberek.

Az elhíresült Királydomb utca – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex
Az elhíresült Királydomb utca – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex

Azóta ki vannak hegyezve a helyiek az ilyen és ehhez hasonló megoldásokra.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!