Több mint 2000 külföldi embercsempészt engedtek ki tavaly a magyar börtönökből

2024. január 10. – 21:41

Másolás

Vágólapra másolva

2023-ban 2021 külföldi embercsempészt engedtek ki a magyar börtönökből – írja a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) tájékoztatása alapján a HVG. Ez azt jelenti, hogy az év vége felé átlagosan napi négy embercsempész szabadult.

A kormány még áprilisban adott ki egy rendeletet arról, hogy a külföldi embercsempészeket „reintegrációs őrizetbe” helyezik, magyarul kiengedik a börtönökből. Az április 28-án életbe lépő rendelet „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára” hivatkozik, aszerint a kiengedett raboknak 72 órán belül el kell hagyniuk Magyarországot. A rendelet azt írta elő, hogy a börtönből frissen kiengedett rab abba az országba menjen a reintegrációs őrizetet tölteni, ahol Magyarország előtt a tartózkodási helye volt, ha pedig ez nem ismert, akkor az állampolgársága szerinti országba.

Ezzel kapcsolatban csak néhány megszorítás van. A legfontosabb, hogy nem engedik ki azokat az embercsempészeket, akik ellen más bűncselekmény miatt is folyik eljárás, és azokat sem, akik korábban voltak már reintegrációs őrizetben. Tehát ennek alapján nem hagyhatja el a börtönt például az a grúz embercsempész sem, aki áprilisban egy székkel fejbe verte rabtársát a szegedi Csillagban, és az ügyében büntetőfeljelentést tett az intézet parancsnoka.

A rendelet szerint aki 72 órán belül nem hagyja el Magyarországot, annál megszűnik a reintegrációs őrizet, magyarul visszakerül a börtönbe. Az viszont nem látszik, hogyan lehetne ellenőrizni nyomkövető nélkül, pontosan hol járnak a kiengedett embercsempészek.

A rendeletben az szerepel óvintézkedésként, hogy az érintettek ujjlenyomata az idegenrendészethez kerül. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy ha más papírral kapják el őket Magyarországon, és ujjlenyomatot vesznek tőlük, akkor már tudni fogják, kiről van szó.

Bár ezt nem lehet pontosan tudni, a valóság valószínűleg az, hogy a magyar államnak és a büntetés-végrehajtásnak fogalma sincs, hova mennek és mit csinálnak a kiengedett embercsempészek. Erre utal, hogy az osztrák belügyminisztérium szerint a magyar gyakorlat a szervezett bűnözésnek kedvez, és arra ellenintézkedésekkel készülnek. Ezzel a kérdéssel a csütörtöki kormányinfón is szembesítette az RTL Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, aki azt mondta: szerinte nagy részük elmegy, és remélhetőleg a hazájuk felé, de az is lehet, hogy Nyugatra.

Az embercsempészek szabadon engedéséről ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!