262 gyorshajtást mértek a BRFK kamerái 2023 decemberében

2024. január 9. – 10:16

Másolás

Vágólapra másolva

Eseménydús volt 2023 utolsó hónapja a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Tavaly decemberben ugyanis 262 sebességtúllépést rögzítettek a kapitányság kamerái. Ezek közül 151 esetben közigazgatási eljárás indult, 43 helyszíni és 66 közigazgatási bírságot szabtak ki, valamint egy szabálysértési feljelentést tettek, és egy közigazgatási jegyzőkönyvet vettek fel, írja a Police.hu.

Mindemellett 2 helyszíni bírságot driftelés, további 76-ot pedig többek között hiányos világítás, mobilozás vagy lejárt műszaki érvényesség miatt szabtak ki, 17 esetben pedig ittas vezetés miatt kellett intézkedniük. Az ellenőrzésben részt vevő rendőrök elfogtak egy körözés hatálya alatt álló embert, további jogsértések miatt 16 esetben tettek büntetőfeljelentést, 9 embert elfogtak, 15-öt előállítottak.

Az Árpád hídon július 1-én történt halálos baleset óta a rendőrség fokozott erővel küzd a gyorshajtások, az illegális utcai versenyek és az autós találkozók, valamint a közúti driftelés visszaszorításáért. Azonban nem mindenkit tántorítanak el az Árpád hídon történt, és ahhoz hasonló tragikus események a száguldozástól. Legutóbb egy Ferrari sofőrjét kapcsolták le egy nap kétszer, miután 110 helyett 226 km/h-val repesztett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!