HVG: A népszámláláson 2439-en vallották magukat szkítának

2024. január 3. – 06:20

Másolás

Vágólapra másolva

A Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási adatai szerint 2439-en vallják itthon magukat szkítának, és azt mondják, hogy a szkíta a „nemzetiségi, anyanyelvi, családi, baráti közösségben használt” nyelvük. A Hvg.hu kikérte a KSH hivatalosan nem elismert nemzetiségekre vonatkozó listáját is, ebből kiderült, hogy kínainak 11 592-en, orosznak 11 127-en vallották magukat, törökök pedig 2736-an vannak itthon.

Nem sok kellett hozzá, hogy Magyarországon a szkíták is hivatalosan elismert népcsoporttá váljanak: Pócs Alfréd egri önkormányzati képviselő aláírásgyűjtést indított, aminek az volt a célja, hogy kérelmezhessék: hivatalosan is nemzetiséggé nyilvánítsa őket az Országgyűlés. Ehhez 1000 aláírás összegyűjtése volt az első feltétel, 1371 jött össze.

Végül az Országgyűlés elé került a kérdés, amely a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása alapján végül nem adta meg a nemzetiségi státuszt a szkítáknak. Az Akadémia állásfoglalása szerint szkíták már vagy kétezer éve nem léteznek, és az is kifejezetten furcsa, hogy 2439-en úgy gondolják, szkítául kommunikálnak otthon:

ma ugyanis csak néhány tucat hitelesnek tekinthető szkíta kifejezést ismerünk.

A KSH adatai szerint egyébként hunok is vannak Magyarországon: 2022-ben összesen 345-en vallották magukat ennek a népszámlálásnál.

A szkíták nemzetiségi elfogadását kezdeményező eljárást indító Pócs Alfréd 2019-ben az Egri Városvédők Egyesülete jelöltjeként kapott 5 százalékot az egri polgármesteri posztért indulva, így a kompenzációs listáról bekerült a közgyűlésbe. Az Orvosok a Tisztánlátásért Egyesület egyik vezetőjeként előszeretettel hangoztatta vírusszkeptikus véleményét, kampányolt a maszkviselés ellen, de az 5G-s mobiltornyok egészségre káros hatásait is taglalta, sőt, ilyen tüntetést is szervezett az egyesülete Egerben. A pandémia idején áltudományos nézeteket hirdetett, Gődény György szűk köréhez tartozott. A Magyar Orvosi Kamara elhatárolódott tőle, a gyöngyösi kórház – mivel rendelési időben se volt hajlandó maszkot viselni – elbocsátotta. A Szkeptikus Társaság 2021-ben többek között neki ítélte oda a mérsékelten hízelgő Laposföld-díjat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!