Több mint 800 sorompót törtek le idén a vasúti átjárókban

2023. december 28. – 07:56

Másolás

Vágólapra másolva

Idén a tavalyihoz képest jóval kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban a MÁV hálózatán. 2023-ban eddig 61 balesetet regisztráltak a vasúti átjárókban, amely a tavalyi év azonos időszakának adataival összehasonlítva egyharmadával kevesebb. A közlekedők viszont idén 800-nál is több sorompót letörtek.

Idén eddig 61 baleset történt vasúti átjáróban; kilencen meghaltak, heten súlyos, tizenketten könnyű sérüléseket szenvedtek, 35 esetben pedig anyagi kár keletkezett – írja a MÁV év végi közleményében. Az esetek és a balesetek során elhunytak száma is jelentősen csökkent idén. 2022 azonos időszakában összesen 90 baleset történt vasúti átjáróban, amelyekben közel négyszer annyian vesztették életüket, mint idén. Tavaly a 34 áldozat közül 19-en – köztük gyerekek is – utasként estek áldozatul az autóvezetők figyelmetlenségének, a KRESZ szabályok be nem tartásának.

Továbbra sem csökken azonban a vasúti átjárók biztosítását szolgáló sorompókarok letörésének száma: évente átlagosan 800 esetben törik le a közlekedők a „sorompó csapórúdját”, ezt a számot idén november végére érte el a statisztika – írja a MÁV.

A legjellemzőbb ok, hogy a járművezetők a „még átérek” gondolattal a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtanak a vasúti átjáróba, elsodorva a csukódó sorompót. A feltorlódott sorban a tilosra váltó jelzés közben ragadnak be az autók a lecsukódó sorompók között a vasúti átjáróba, és, hogy elkerüljék a balesetet, gázt adva törik le őket.

Olyan esetet is említ a MÁV, amikor az autós az előjelző táblák ellenére egyszerűen nem vette észre a vasúti átjárót és a csukott sorompót. A vasúttársaság minden esetben rendőrségi feljelentést tesz.

Mint írják, az elmúlt 15 évben vasúti átjáróban nem történt a vasút hibájából halálos kimenetelű baleset, azokat minden esetben a közúton közlekedők figyelmetlensége vagy a KRESZ-szabályok megszegése okozta.

Az alábbi szemléletes videóban a vasúti átjárót biztosító, letört sorompókar helyreállítását végzik éppen, miközben a másik irányból érkező kamion letöri a szemközti, még ép csapórudat és megállás nélkül tovább hajt:

Ahogy mi is írtunk róla, a MÁV 2022 áprilisában Érj haza biztonságban! címmel indította el országos balesetmegelőző kampányát, amely a lakosság általános oktatását, a problémára való rávilágítást tűzte ki célul, elsősorban a figyelemfelkeltés és a közlekedési morál javítása érdekében. Tavaly karácsony előtt mellbevágó, szívszorító videóval zárták a kampányukat.

A MÁV idén is arra kéri a közlekedőket, hogy a szilveszter környékén még fokozottabban figyeljenek az alkohol veszélyeire, és aki alkoholt fogyasztott, az csak utasként üljön gépjárműbe, kerékpárra.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 403,91 Ft
USD 358,61 Ft
További élő árfolyamok!