Karsai Dániel: Álmomban jókedvűen futok, mint Forrest Gump

2023. december 27. – 07:47

Másolás

Vágólapra másolva

„Gyors voltam, mint Ben Johnson, utolértem és leszereltem a villámléptű csatárokat is”

– mondta Karsai Dániel abban az interjúban, amelyben a sporthoz és a labdarúgáshoz fűződő viszonyáról kérdezte az alkotmányjogászt a Sportal.hu.

A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő Karsai a gimnáziumban atletizált, majd az öccsével együtt a Vasas ifjúsági csapatában focizott, később a MAFC-ban játszott. A rendszeres futballt akkor sem hagyta abba, amikor négy éven át Strasbourgban dolgozott, itt az Európai Tanács futballcsapatát erősítette, és két évet játszott az Elzász megye VI. osztályú AS Neudorf csapatában is, akikkel bajnoki címet is szerzett.

Karsai azt mondta, tíz éve azért hagyta abba a focit, mert elege lett „az itthoni bunkó stílusból, a beszólogatásokból és a győzelmi kényszerből”. Ezután kezdett el jiu-jitsuzni, amiben a barna övig jutott.

Kétszer teljesítette az Országos Kéktúrát, 2014-ben megmászta az 5500 méter magas Kala Patthart és a Himaláját, és járt az Everesten. Az alkotmányjogász szerint ehhez képest idén augusztusban még fel tudott menni a lépcsőn a Vasas-pálya lelátójára, néhány hete ez már csak kerekesszékkel sikerült neki. Évekig nem járt ki a Fáy utcába, de nemrég visszatalált korábbi szurkolói lelkesedéséhez, és most újra „életre-halálra” szereti az angyalföldi piros-kékeket.

Karsai Dániel ezúttal is úgy fogalmazott, hogy minden nehézség ellenére élete egyik legjobb éve volt a tavalyi, mert valamiféle spirituális erőt kap folyamatosan. Rendszeresen azt álmodja, hogy egészséges. „Sétálok lazán, jókedvűen futok, mint Forrest Gump. Aztán reggelente jön a valóság felismerése, és azt mondom magamnak: így, ebből kell kihozni a legtöbbet.”

Karsai Dánielt tavaly augusztusban diagnosztizálták ALS-szel, ekkor úgy döntött, eutanáziával szeretne véget vetni az életének, amikor az már túl sok szenvedéssel járna. Magyarországon a hatályos törvények ezt nem teszik lehetővé, ezért a Strasbourgi emberi jogi bíróságra vitte az ügyét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!