A dühödt önkényeskedés az ön műfaja – egymásnak feszült a Kúria és az OBH elnöke

2023. december 22. – 11:59

A dühödt önkényeskedés az ön műfaja – egymásnak feszült a Kúria és az OBH elnöke
Varga Zs. András, a Kúria elnöke és Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke az Országgyűlés alakuló ülésén – Fotó: Illyés Tibor/ MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Személyeskedő vitában feszült egymásnak nemrég a bírói önigazgatás két képviselője: Varga Zs. András, a Kúria elnöke és Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke különböző dolgokkal vádolták egymást – írja a Hvg.hu a Országos Bírói Tanács szerdán publikált jegyzőkönyve alapján.

A vita a Országos Bírói Tanács december elején tartott ülésen kezdődött, mikor OBH 2023 első féléves működéséről adott elnöki beszámoló megvitatása volt a napirend. A Kúria elnöke, Varga Zs. András ekkor kezdett személyeskedésbe: szerinte Senyei „dühödt önkényeskedését nem lehet tovább tűrni, mert abba belerokkanunk” – idézte saját korábbi megszólalását.

Majd Varga Zs. András azzal vádolta meg az OBH elnökét, hogy a Schadl-ügyben mélyebben érintett, mint azt bevallja, és követeli, hogy ha ez beigazolódik, akkor ennek következményei legyenek. Senyei György ezt nem hagyta szó nélkül: „null kilométeres” bírók alkalmazásával vádolta meg a Kúria elnökét, illetve azzal is megvádolta a Kúria elnökét, hogy a teljes igazságszolgáltatást le akarják uralni.

„A dühödt önkényeskedés az Ön műfaja. Mindenki tudja, legalábbis sokan tudják/tudjuk, hogy egy vágyálma van: az igazságszolgáltatás leuralása. Aki ezzel ellentétes véleményt formál, azt ellenségként kezeli. Ezt látjuk, tudjuk több esetben is”

– vágta Senyei Varga fejéhez. Egy finanszírozási vita után szóba került a Schadl-ügy egyik mellékszála is, miszerint a végrehajtói kar korábbi elnöke rendszeres kapcsolatban állt Senyeivel. „Köztudomású, hogy a vádlott és az Országos Bírósági Hivatal elnöke kifejezetten baráti viszont ápolt” – mondta Varga Zs., mindezt annak ellenére, hogy ez az értékelés erősen szubjektív, a belső vizsgálatot pedig titkosították.

Senyei határozottan válaszolt, a Schadl-perbeszéd ide tartozó részeit idézte: „A sokat emlegetett telefonbeszélgetés, amely Önt is érinti, … idézem, így volt, nem kell lejátszani: »mi a fasznak reagál«. Ez Önre vonatkozott.” Korábban a Telex elsőként írta meg azokat az aggályokat, hogy Varga Zs. egy bírói tapasztalattal nem rendelkező államtitkárt bírónak nevezett ki a Kúriára, és szinte minden átmeneti időszak nélkül fontos ügyekben bíráskodhatott. Senyei ezzel kapcsolatban a lehallgatott beszélgetésben arról panaszkodott Schadlnak, hogy a Kúria elnöke miért ad ki közleményeket egy Telex-cikk kapcsán. Senyei megismételte ezen állítását, szerinte Varga Zs. „pökhendi, kioktató és minden ténybeli és jogi alapot nélkülöző dühödt önkényeskedés szerinti közleménye visszatetszést keltett”.

Varga Zs. válaszában a Kúria „pénzügyi büntetésével” vádolta meg Senyeit, majd „pitiánernél pitiánerebbnek” nevezte, hogy az OBH elnöke a feleségére is célzásokat tett. A Kúria elnöke viszont a válasz hosszából azt vette a leginkább zokon, hogy Senyei bírálta, hogy „három éven belül kétszer különféle ünnepeket rendezett, hogy épp hány száz éves a Kúria”. Erre az OBH elnöke annyit reagált, hogy a Kúriát mindenki tiszteletben tartja, de szerinte Varga Zs. ezen keresztül is csak a saját fontosságát hangsúlyozza.

A hosszas szóváltásra érdemben senki nem reagált, de a jelenlévők döbbenten fogadták a jelenetet. Az OBT elnöke annyival zárta le az ügyet, hogy „nagy érdeklődéssel hallgattuk az iménti hozzászólalásokat a tájékoztató kapcsán”. Ahogy arra a Hvg.hu is felhívja a figyelmet, az indulatos szóváltás azért számít fontosnak, mert a két vitázó fél az Orbán-rendszer, illetve a NER két kinevezettje. Feladatuk nem kevesebb, mint a kellemetlen ítéletek elkerülése és az igazságszolgáltatás ellenőrzése. Ez most különösen fontos, mivel az Európai Bizottság épp a napokban döntötte el, hogy 10 milliárd eurót szabadít fel az EU-s forrásokból, aminek feltétele volt az elmúlt időszakban elfogadott igazságügyi reformcsomag.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!