Vitézy elképzelhetetlennek tartja a Budapest-bérlet megszüntetését

2023. december 22. – 17:04

Másolás

Vágólapra másolva

„Elképzelhetetlennek tartom, hogy ez valóban megtörténhessen és a Budapest-bérlet megszüntetéséről szóló hírek valóra váljanak. Ez a budapestiek részéről olyan ellenállásba ütközne, amit még Lázár János nyíltan Budapest-ellenes és a vidéki szavazókat a fővárosiak ellen uszító politikája sem bírna ki”

– írja közösségi oldalán Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár.

Egy kiszivárgott tervezet szerint ugyanis tarifareformra készül a MÁV a fővárosban és környékén. A reform érintheti a Budapest-bérletet, az agglomerációs járatok szerződését és az állami tömegközlekedési normatívát. A terveket hivatalosan nem erősítették meg, döntésről egyelőre nincs hír. Lázár János az ügyben annyit mondott a hódmezővásárhelyi rádióban, hogy a Fővárosi Önkormányzat nem hajlandó fizetni azért, hogy a budapestiek használják a MÁV-ot és a Volánt, ezért az egész rendszert át kell alakítani.

Mint a fővárosi önkormányzattól megtudtuk, a nemfizetés lényegében egy nyár óta tartó (minden évben ismétlődő) elszámolási vita a BKK és a MÁV-Volánbusz között. A nézeteltérés 2,1 milliárd forintos MÁV-os többletkövetelésről szól. Azaz az agglomerációs járatok éves üzemeltetése az átlagos 6,5 milliárd forinton túl még plusz 2,1 milliárd forintjába került a MÁV-Volánnak, azt szeretnék elismertetni. A költségelemek egy részét a főváros hajlandó lenne elismerni, de nem az egészet.

Vitézy szerint bérlet-megszüntetés helyett inkább az integráció fokozására kellene törekedni az agglomerációban. Mint írja, a Budapest-bérlet regionális kiterjesztése és a regionális tarifaközösség, illetve a vállalt szoros együttműködési kötelezettség helyett az idei évre maradt a riogatás, kiszivárogtatás, Facebook-posztolás és a hódmezővásárhelyi rádióból való üzengetés a budapestieknek.

A volt államtitkár azt javasolja, hogy Lázár János és Karácsony Gergely zárkózzanak be egy szobába és ne jöjjenek ki addig, míg tárgyalásos úton le nem zárják ezt a méltatlan ügyet és meg nem állapodnak arról, ki mennyit vállal a vitás 2 milliárd forintból. Azt ugyanis senki nem gondolhatja komolyan, hogy a Budapest-bérletet a fővárosi utasok majd engedik megszüntetni és két bérletet fognak vásárolni kétszer annyiért külön a villamosokra és a metróra, egy másikat meg külön a hévekre, a vonatokra és a Volánbusz elővárosi járataira 2024-től, szögezi le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!