Orbán nem ért egyet azzal a sanda föltételezéssel, hogy politikai okokból lepték volna el a migránsok a szlovák–magyar határt

2023. december 21. – 11:07

Másolás

Vágólapra másolva

Orbánt arról is kérdezték, hogy az elmúlt hónapokban több ezer migráns jutott át Magyarországról Szlovákiába, hogy fordulhatott ez elő úgy, hogy délen van egy határzár? Most pedig gyakorlatilag megszűnt ez a jelenség a szlovák–magyar határon.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A miniszterelnök erre azt mondta, van egy határvédelmi rendszerük, ennek az állapota és teljesítménye konstans, állandó. Az igazság az, hogy ezen néha sikerül áttörnie a migránsoknak. A hadsereg nem maradhatott ott, nekik gyakorlatozniuk kell az orosz–ukrán háború miatt. Maradtak a rendőrök, őket vidékről kellett odavezényelni. Ezért kezdtek határvadászok toborzásába. „Ez a zár nem zár légmentesen”, ráadásul „eszi a pénzt is”. Közben a migránsok egyre vadabbak és radikálisabbak, lőnek is. „Próbálunk helyt állni, de néha átjutnak”. Új fejlemény szerinte az is, hogy a horvátok beléptek a schengeni övezetbe, elbontották a határkerítést.

Orbán azt a narratívát is megpengette, hogy néhány szlovákiai párt szerint a magyar rendőrség tétlen volt, azaz szándékosan engedte át az érkezőket Szlovákiába, és Orbán Viktor így akarta befolyásolni a szlovák választásokat. „Azt az időnként olvasható sanda föltételezést, hogy politikai okokból ritkábbá, máskor sűrűbbé tennénk” a migránsáradatot, azt ő visszautasítja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!