Orbán-infó: A háború katonai művelet, a szuverenitásvédelemnél félelmekről beszélnek

2023. december 21. – 12:44

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor évente egyszer kormányinfót tart, ahol a kormánytól független újságírók is kérdezhetik. Ez most csütörtökön is így volt. A miniszterelnök legfontosabb állításai:

  • Katonai műveletnek nevezte az orosz–ukrán háborút, szerinte háborúról akkor lehet beszélni, ha van hadüzenet, de nem sokkal később mégis véres háborúként hivatkozott az Ukrajnában zajló harcokra. Orbán szerint ő nem alkalmazkodott Putyinhoz akkor, amikor katonai műveletnek nevezte a háborút mellette Pekingben.
  • Orbán komoly kérdésnek tartja a szuverenitásvédelmi törvényt és azt, hogy az kire vonatkozik pontosan. Szerinte nem történt még semmi konkrét a kérdésben, így egyelőre félelmekről beszélünk. „Én nem a magam által gerjesztett félelmek árnyékában élek.”
  • A miniszterelnök azt mondta, az ő politikai ízlésének határa nagyjából fél évnél van a törvények átírásánál, örül, hogy még az időhatár előtt történt meg a fővárosi választási szabályok módosítása.
  • Nincs török–magyar megállapodás a svéd NATO-csatlakozásról. „A két ország egymástól függetlenül hozhat döntést az ügyben, a magyar parlament ehhez ragaszkodik is, ezt ők fogják meghatározni”, mondta.
  • „Általában azt akarom mondani, ha magyarok csinálnak valamit, akkor ne kezdődjön úgy, hogy mini: ha már csinálunk valamit, az méretre és minőségben is maximális legyen” – mondta Orbán a Rákosrendezőre tervezett, maxi-Dubajként elhíresült beruházásról.
  • Orbán szerint már bármikor létrejöhet a reptér felvásárlásáról szóló tranzakció.
  • A miniszterelnök Karsai Dániel ügyéről azt mondta, a dolgok leegyszerűsödtek, mert lesz egy népszavazás a kérdésről, majd ott döntenek. Emberi oldalról azt mondta, hogy Karsaival vannak, együtt éreznek vele, sok erőt kívánnak és imádkoznak is érte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!