Közel 38 millió forintba került a Fidesz kétnapos frakcióülése Hernádi Zsolt szállodáiban

2023. december 20. – 05:47

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 38 millió forintért tartott idén szeptemberben kihelyezett frakcióülést a Fidesz–KDNP, írja a Hvg.hu az Országgyűlés oldalán nyilvánosságra hozott szerződéslista alapján. A listáról kiderül, hogy a Fidesz és a KDNP titkos ülésére két részletben költött a Fidesz:

  • egyszer közel 29 millió forintot adott a Solva Poroperty Kft.-nek, amely a Grand Hotel üzemeltetője;
  • illetve jutott közel 7,4 millió forint a Solva Hotel Kft.-nek is, amely a Portobello hotelt jegyzi.
  • Mivel a szerződéslistán nettó árakat közölnek, ehhez jön még hozzá az ötszázalékos áfa is.

A kormányfrakciók idén szeptember 20–22. között mentek Esztergomba. Két év után tért vissza ezzel a Fidesz a városba, ráadásul nem is akárhogyan: egyből a Hernádi Zsolt Mol-vezér érdekeltségébe tartozó, közpénzmilliárdokból felépült Grand Hotel Esztergomba.

Az ülést magát igyekezett titokban tartani a Fidesz, ezt mutatta az is, hogy kordonok mögött, mélygarázsba hajtva gyülekeztek a képviselők a szállodákban. Azt viszont lehetett már előre tudni, hogy a Grand mellett a szintén Hernádi érdekeltségébe tartozó Portobellót is lefoglalta a kormány: hiszen a képviselők munkatársait, a kormánytagokat és az évről évre meghívott Fidesz-közeli vendégeket, médiaszereplőket – például Bayer Zsoltot, Rákay Philipet, Szánthó Miklóst, Káel Csabát, Lánczi Tamást – is el kellett szállásolni.

Februárban Balatonalmádiban tartotta hasonló ülését a Fidesz, itt 35,1 millió forintot fizettek. Tavaly szeptemberben még 23,9 millió forintból kijött a frakcióülés (ez a pénz egyébként akkor a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó, balatonalmádi Hunguestnek ment).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!