Már kérhető a Moderna új Covid-vakcinája egyes kórházi oltópontokon

Legfontosabb

2023. december 19. – 11:41

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő óta már oltanak a hazai kórházi oltópontokon a Moderna új típusú Covid-vakcinájával, amelyet már egy újabb vírusvariánshoz, az XBB.1.5-höz adaptáltak, így erősebb védelmet nyújt a betegség ellen, mint a korábbi típusok – derül ki több oltópont tájékoztatójából.

Így aki eddig arra várt az oltás beadatásával, hogy a több mint egyévesnél frissebb vakcina érkezzen, az EESZT-s regisztráció után most már kaphat itthon ilyen oltóanyagot.

A Moderna Spikevax nevű vakcinájának legújabb változata szeptemberben kapott európai uniós engedélyt. Az, hogy Magyarország is ebből a vakcinából vásárolna be a téli járványszezonra, csak egy december elején elejtett nyilatkozatból derült ki, amikor Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár 700-800 ezer Moderna-vakcina beszerzéséről beszélt. Az új vakcinabeszerzés közbeszerzési dokumentumaiból azonban kiderült, hogy valójában ennél egy nagyságrenddel kevesebb oltóanyag vásárlásán dolgozik a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), kétmilliárd forintos áron.

A közbeszerzési adatbázisban december 15-én, azaz a beszerzés részleteit bemutató cikkünk megjelenése utáni napon tették közzé a tájékoztatót az eljárás eredményéről. Ebben a szerződés megkötésének dátumaként november 30. szerepel, de maga a szerződés továbbra sem elérhető, a tájékoztatóban a szerződés URL-címeként feltüntetett linken sem. Ennek oka feltehetően a Közbeszerzési Hatóság elnökének a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz benyújtott jogorvoslati kérelem, amelynek az elbírálása még folyamatban van.

Szokatlan módon sem a járványügyi hatósági feladatokat is ellátó NNGYK, sem a kormány nem közölte azóta sem semmilyen nyilvános felületén, hogy időközben már elérhetővé vált a Moderna új oltása, pedig Müller Cecília országos tisztifőorvos is azzal indokolta a közbeszerzési iratokban a vásárlás sürgősségét, hogy szükség van a Covid szempontjából kockázati csoportba tartozók minél előbbi beoltására minél frissebb vakcinatípussal: sem az NNGYK honlapján, sem a Facebook-oldalán, sem a kormányzati hírek és Facebook-bejegyzések között sincs nyoma a témának. A Vakcinainfo oldal régóta nem frissül, az oltásügyi információk miatt a kormányzati hírlevélre feliratkozók pedig leginkább kormánypropagandát kapnak ezekben a levelekben, nem oltásügyi infókat.

Az új vakcinák megérkezéséről így csak a kórházi oltópontok tájékoztatása nyomán lehet tudni. E tájékoztatók alapján változó, hogy hova mikor érkezik meg az oltóanyag:

  • A Semmelweis Egyetem közleménye szerint például december 18-tól három oltópontjukon lehet már kérni a Moderna vakcinájából. „A vakcinát elsősorban azoknak ajánlják, akik a térítésmentes influenza-elleni oltásokra jogosultak, ide tartoznak pl. a 65 év felettiek és az egészségügyi dolgozók is, akik foglalkozásuknál fogva veszélyeztetettek” – írják.
  • A Dél-pesti Centrumkórház tájékoztatója szerint náluk december 19. keddtől érhető el a Spikevax.
  • Az Észak-budai Szent János Centrumkórház honlapja viszont cikkünk megjelenésekor azt írja, hogy „a Kútvölgyi Oltópontra az új Spikevax (Moderna) vakcina szállítása hamarosan megtörténik”, tehát nem mindenhova érkezhetett még az új vakcinából.

Mint látható, érdemes a konkrét kinézett oltópont tájékoztatását követni.

Az EESZT-s időpontfoglaló rendszer szerint egyébként cikkünk megjelenésekor sok helyre nem foglalható időpont, Budapestre és Pest vármegyére például a most elérhető időszakban (január 9-ig) egyáltalán nem ad ki a rendszer foglalható lehetőséget, de több más vármegyénél is ez a helyzet, míg máshová vannak elérhető időpontok.

A bizonytalanságot jelzi, hogy Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvos, a Háziorvosok Online Szervezetének elnöke az Inforádiónak még vasárnap is csak a korábbi, kettővel ezelőtti generációs Pfizer-vakcinák elérhetőségéről beszélt: az elmúlt héten „folyamatosan egyeztettek a Nemzeti Népegészségi és Gyógyszerészeti Központ munkatársaival, így tudható, hogy a koronavírus ellen nagyságrendileg 100 ezer új típusú Pfizer-vakcina áll rendelkezésre, ezek elérhetők a vármegyei irányító kórházak oltópontjain” – írta a lap. Érdekesség, hogy ez az NNGYK által következetesen „új típusúként” hivatkozott Pfizer-vakcina már tavaly ősszel sem a legfrissebb változat volt, de egészen mostanáig nem volt itthon elérhető ennél újabb vakcinatípus.

Az új vakcinabeszerzés furcsaságairól és a közbeszerzési dokumentumokból kiderülő, eddig nem ismert további részletekről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!