Megszólalt a szerepjátékos gyilkosságként ismertté vált bűnügy egyik elítéltje

2023. december 17. – 13:18

Másolás

Vágólapra másolva

Nyilatkozott a sopronkőhidai börtönben a Telex Nyomozó podcastjában feldolgozott, szerepjátékos gyilkosságként ismertté vált bűnügy egyik elítéltje.

A podcast készítői, Janecskó Kata és Munk Veronika azután mentek be hozzá a börtönbe, hogy András jelezte nekik, tudna újdonságot mondani az ügyben. A készítők YouTube-csatornájára feltöltött beszélgetésben a Krisztián megölésének ügyében elítélt András azt állítja: nem tudja, mi történt Krisztiánnal.

A 2022-ben jogerőre emelkedett ítélet szerint Krisztiánt Gergely és András ölte meg még 2010-ben, mert azt gondolták róla, hogy elárulta a barátságukat. Az ügyben az egyetlen közvetlen bizonyíték a koronatanú Károly vallomása, aki az egyik elítélt, András közeli barátja volt. Ami összeköti az áldozat, Krisztiánt, a koronatanú Károlyt, valamint az előre kitervelt gyilkosságért elítélt Andrást és Gergelyt, az a szerepjáték.

András most két egykori kollégánknak azt állította, hogy az egyik tanú, Péter azt mondta a bíróságon: az állítólagos gyilkosság után fél évvel látta az áldozatot.

„Azok után, hogy hányan voltak, akik a bíróságon elmondták, hogy találkoztak vele több mint félévvel később, a Péter üvöltözött a bírónővel, kiabáltak egymással a tárgyalóteremben” – mondta András a Youtube-on most megjelent beszélgetésben.

A Krisztián megölése miatt elítélt András azt is állítja: Krisztián nem adott kölcsön neki és az ügy másik elítéltjének, Gergőnek. Ez azért fontos, mert a kölcsön a gyilkosság egyik lehetséges indítékaként merült fel az ügyben.

András azt is mondta, hogy a helyszíni szemle előtt sosem járt ott, ahol állítólag Krisztiánt megölték, sőt, ő abban sem biztos, hogy Krisztián meghalt.

Az elítéltek következetesen ártatlannak mondták magukat a hosszúra nyúlt eljárás alatt, ám a bíróság több kanyar után végül bűnösnek találta mindkettejüket előre kitervelt emberölésben, és 15-15 évet kaptak. Jelenleg is fegyházban vannak mindketten.

Az Alkotmánybíróság június elején elutasította a jogerős ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.

A szerepjátékos ügyet, ezt a kriminalisztikai kuriózumnak számító gyilkossági ügyet részletesen is bemutattuk a Telex Nyomozó podcastjában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!