Természetvédelmi terület lett az a titkos budapesti telek, ahol ezrével nő egy orchideafaj

2023. december 13. – 13:42

Természetvédelmi terület lett az a titkos budapesti telek, ahol ezrével nő egy orchideafaj
Egy szarvas bangó az ezernyi példányból a II. kerületi titkos telken – Fotó: Dr. Barabás Sándor / Fővárosi Önkormányzat Egy szarvas bangó az ezernyi példányból a II. kerületi titkos telken – Fotó: Dr. Barabás Sándor / Fővárosi Önkormányzat

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Közgyűlés viharosra sikerült szerdai ülésén a Fidesz frakciója nélkül, de megszavaztak három új budapesti terület helyi természetvédelmi területté nyilvánítását, tudtuk meg Bardóczi Sándor főtájépítésztől.

Védettséget kapott:

  • a II. kerület Szép-völgyi-erdő
  • a IV. kerületi Farkaserdő
  • és az a titkos II. kerületi telek is, amin ezrével él egy 250 ezer forint értékű orchideafaj.

„A mostani védelem összesen 46 hektárt rak hozzá a védett területeinkhez, így ezzel átléptük Budapesten az 1000 hektárnyi helyileg védett területet”

– mondta Bardóczi, aki hozzátette, hogy eddig 970 hektár volt védett. A most védettséget kapó területekre a hatszögletű táblákat január 1-ig, a rendelet hatályba lépéséig helyezi ki a FŐKERT Erdőkezelési és Természetvédelmi osztálya.

A II. kerületi Szép-völgyi erdő 16 hektáros területére azért kért védettséget a főváros Tájépítészi osztálya, mert ott védett növényfajokon kívül nagyon sok védett állatfaj él, köztük az egyik legértékesebb a nagyfejű csajkó nevű bogárfaj, aminek egyetlen példánya 10 ezer forint természetvédelmi értékű, és a legnagyobb ismert budapesti állománya ezen a területen él. De gyakori ott a kis apollólepke is, ami példányonként 50 ezer forintos természetvédelmi értékkel bír és Budapesten mára nagyon megritkult.

„Ez egy rengeteg pici telekre felparcellázott terület, amelyen betonházalapok és murvával borított parkolók is vannak, ezért sok munkánk lesz vele, mire sikerül visszaadnunk teljesen a természetnek. A BKM Nonprofit Zrt.-ben a Főkert Kertészeti Divízión belül megalakult Természetvédelmi és Erdőkezelési Osztály itt fokozatos fafajcserével az őshonos irányba viszi majd az erdőt, a szerkezete természetközelibb lesz, jobban ellenáll a klímaváltozásnak, jobban megtartja a vizet, és a talaj jobb minőségű lesz” – mondta korábban a területről a Telexnek a Fővárosi Önkormányzat Tájépítészeti Osztályának Természetvédelmi Csoportjában dolgozó Barabás Sándor.

Az újpesti Farkas-erdőre azért kértek védettséget, mert ott egyre nagyobb számban lelhető fel a fővárosban ritka, védett homoki fátyolvirág, de Budapesten csak itt él a homoki kocsord, az árnyasabb részeken pedig még mérsékelt övi orchideákat, kardos madársisakokat és széleslevelű nőszőfüveket is felfedezhetünk. A nyarasok és az akácosok között, a terület közepén húzódó hosszanti mélyedésben értékes vizes élőhely található füzekkel és nagy kiterjedésű nádasokkal, amelyek meglepő épségben tudtak fennmaradni.

Az őszi csomagban védettséget kapó területek közül azonban a legtitokzatosabb az a II. kerületi telek, aminek nem a nagysága számít főként, hanem a természeti értéke.

„Ez egy 1 hektárnál is kisebb telek, amelyről két éve derült ki, hogy ezres nagyságrendben él rajta egy szubmediterrán orchideafaj, a szarvas bangó, ami egy nagyon ritka és fokozottan védett növényfaj, példányonként 250 ezer forint a természetvédelmi értéke. Ennek a konkrét helyét nem is áruljuk el éppen azért, hogy megvédjük őket az influenszerektől és a gyűjtögetőktől”

- nyilatkozta róla korábban Bardóczi Sándor a Telexnek.

A Főváros tájépítésze most elmondta, hogy adminisztratív okok miatt egyelőre nem tudták a Közgyűlés elé vinni a III. kerületi Mocsáros védett területének bővítését, egy vizes élőhelyet az Őrmezőn, és a máriaremetei Vár-hegyet, ezekről várhatóan februárban vagy márciusban dönthet majd a Közgyűlés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!