A polgármester már parkot álmodott a Déli pályaudvar régi sínjei helyére, a MÁV szerint még nincs megállapodás

2023. december 13. – 11:29

Másolás

Vágólapra másolva

Hamarosan megkezdődhet a Déli pályaudvar felhagyott ipari területének megújítása, a területen várhatóan rekreációs park lesz – jelentette be V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján az MTI híradása szerint.

A Déli pályaudvar területének a MÁV mellett a Budavári Önkormányzat is tulajdonosa, a MÁV azonban szeretné felújítani az épületet, ehhez pedig egyszerűbb, ha az egész területnek egy tulajdonosa van, így a MÁV kezdeményezte a tulajdonosi viszonyok rendezését. A polgármester hozzátette: a MÁV a Mészáros utcával szomszédos 8 ezer négyzetméteres területet ajánlotta fel, ennek felét csereként, felét kedvezményes áron megvételre. A közgyűlés december 7-ei ülésén egyetértés volt abban, hogy ezt az ajánlatot el kell fogadni, így hamarosan megkezdődhetnek a tárgyalások –mondta V. Naszályi Márta.

Frissítés 16:30-kor: „Semmilyen megállapodás nem született még az érdekelt felek között, így a MÁV Zrt. nem döntött, sőt nem is egyeztetett semmilyen értékesítésről” – reagált az I. kerületi polgármester sajtótájékoztatójára a MÁV. A Telexnek küldött közleményükben azt írják, a vasúttársaság „közismerten nincs olyan helyzetben, hogy bármilyen vagyontárgyának kedvezményes értékesítését egy-egy kiemelt fejlesztési terület vonatkozásában megengedhesse magának, így ilyen ötlet itt sem merült fel és a jövőben sem várható, hogy a területtel kapcsolatban ilyen döntés szülessen”.

Azt megerősítette a MÁV, hogy a terület zavaros ingatlannyilvántartási helyzetének rendezése érdekében hosszú évek óta folynak egyeztetések az MNV, a vasúttársaság és a Fővárosi, valamint az I. kerületi Önkormányzat között. A vasúttársaság felvetette az értékarányos telekcsere ügylet lehetőségét, mint alkalmazható jogi megoldást. Erről az elvi opcióról tájékoztatták a kerület vezetését, amely jelezte a nyitottságát, és azt ígérték, hogy egy ilyen megoldáshoz készek megszerezni a képviselő-testület támogatását is. Állításuk szerint itt áll az érintett terület hasznosításának ügye jelenleg, konkrét előrelépés még nem történt.

V. Naszályi Márta arról is beszélt korábban, hogy a terület Bel-Buda legértékesebb fejlesztési területe, és büszke arra, hogy úgy tűnik, sikerült azt megszerezni. A területen rekreációs parkot hoznának létre, amelynek végső kialakítása közösségi tervezés után valósulhat meg. Mint emlékezetes, ez az a terület, ahol korábban buszpályaudvart szeretett volna az önkormányzat, azonban a helyi lakosok tiltakozásának hatására lekerült a napirendről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!