Segített ellopni a 4,5 milliós sneakert, 20 hónap börtönt kaphat

2023. december 11. – 19:57

Másolás

Vágólapra másolva

Elsőfokú ítélet született a 4,5 milliós sneakert Pacher Balázs boltjából meglovasító egyik lett férfi ügyében, a bíróság 1 év 8 hónapra küldené börtönbe az elkövetőt – számolt be az RTL Híradó.

Hétfőn a külföldi cipőtolvajpárosnak az a tagja állt bíróság elé, aki csak nézte, amint a testvére kiszedi a vitrinből a horrorárú Nike-t (egészen pontosan Nike Louis Vuitton Air Force 1 Low Virgil Abloh-t), bedugja hátul a nadrágjába a kabát alatt, és kisétál vele. A testvérpár másik tagja külföldre szökött, majd postán visszaküldte Magyarországra a zsákmányt azért, hogy a kár megtérüljön (hiszen az egész cselekményt felvette az üzlet biztonsági kamerája, így eddigre lebuktak). A rendőrség végül egy csomagelosztóban foglalta le a cipőt, a nem túl kifinomult akciót kivitelező férfi pedig egy lettországi börtönben ül. Ha az ítélet másodfokon nem változik, akkor hamarosan így fog járni a testvére is, ugyanis a friss ítélet szerint 1 év 8 hónapot kapott, csak ő Magyarországon.

A bíróság egyrészt a cipő árával indokolta, hogy miért szabna ki ennyit egy különben „bagatell” bűncselekményért. De felhozták azt is, hogy visszaesőként bűnözött, ugyanis korábban embercsempészetért is kapott három évet, és még ezen az időtartamon belül került sor a sneakerlopásra. Súlyosító körülményként értékelték, hogy a lett férfi ki volt utasítva Magyarországról a cselekmény elkövetésekor.

A vádlott a bíróságon tagadta bűnösségét, mint mondta, nem sejtette, mire készül a testvére, és arra sem tudta rábeszélni, hogy közvetlenül a lopás után vigye vissza a cipőt. Azzal védekezett, hogy ugyan látta, hogy a testvére kinyitja a vitrint, de egyébként nem segédkezett máshogy (pl. takarással) a lopásban.

Pacher Balázs szerint – akinek boltja később arról is ismertté vált, hogy Szijjártó „készpénz, mindig” Péter is vásárolt ott egy kevésbé drága cipőt – az ítélet reális. A lett vádlott ezt minden bizonnyal kétségbe vonja, ugyanis fellebbezett, az ügy másodfokon folytatódik.

A cipőlopás idén márciusban történt, az ügyben még 300 ezer forintos nyomravezetői díjat is felajánlottak. A rendőrség alig 10 nappal később Újpesten elfogta a most elítélt lett férfit. A cipő árával kapcsolatban felmerülő jogos kérdésekre ebben a cikkünkben kerestük a választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!