Civil kihívókat kap Erzsébetváros DK-s polgármestere, Niedermüller Péter

2023. december 7. – 12:31

Civil kihívókat kap Erzsébetváros DK-s polgármestere, Niedermüller Péter
Lajos Béla bejelenti a Színes Erzsébetváros indulását a 2024-es önkormányzati választáson – Fotó: Nagy Bálint / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egy VII. kerületi civil szervezet, a Színes Erzsébetváros Egyesület bejelentette, hogy önálló polgármesterjelöltet indítanak a 2024-es önkormányzati választáson, emellett mind a tíz helyi választókerületben saját jelöltjük lesz – ezt a Színes Erzsébetváros Egyesület elnöke, Lajos Béla jelentette be a „Tegyünk Erzsébetvárosért” című sajtótájékoztatójukon. A kerületben eddig a jelenlegi polgármester, Niedermüller Péter jelezte, hogy jövőre is újraindul.

Lajos Béla arról beszélt, hogy az egyesület működése és bővülése közben egyre több megkeresést kaptak a helyiektől, hogy aktívan és még többet tegyenek a közös ügyeikért. Látták, hogy mekkora erő van abban, ha az ott élők formálják a kerület mindennapjait. Ennek szeretnének erős képviseletet, ami a döntéshozatalban is részt tud venni. Ezért úgy döntöttek, hogy a

Színes Erzsébetváros Egyesület 2024-ben elindul az önkormányzati választáson: önálló polgármesterjelöltet állítanak, emellett pedig mind a tíz egyéni választókerületben saját jelöltjük lesz.

Arról, hogy kiket indítanak, egyelőre annyit árultak el, hogy a polgármesternek Lajos Bélát, az egyesület elnökét jelölik. Lajos kérdéseinkre elmondta, hogy a választókerületi jelöltjeikről a következő hetekben döntenek majd, de annyi már biztos, hogy a jelenlegi tagok közül választanak majd. Az egyesület elnöke szerint közösségük nagyon aktívan működik, hetente találkoznak és egyeztetnek egymással.

Az egyesület megalakulása után több helyi ügyet is fel tudott göngyölíteni. Lajos Béla elmondta, hogy év eleje óta egy saját platformot is felépítettek, ahol a kerületi problémákat gyűjtik. Ezeket továbbítottak is Erzsébetváros vezetése felé, de voltak ügyek, amiket saját maguk oldottak meg: graffitimentesítettek, virágot ültettek. Egyik kiemelt projektjüknek tartják a Rákóczi úton, a Kazinczy utca vonalában létrejött zebrát, amit előző héten adtak át – ehhez kellett a főváros segítsége, illetve a közösségi költségvetés is.

A Színes Erzsébetváros egy 2018-ban alakult lokálpatrióta kezdeményezés. Saját bemutatkozásuk alapján a mindennapokban igyekeznek bemutatni kerületük szépségeit, és azt, amiért igazán jó ott élni, de foglalkoznak a nehézségekkel is, amikre megpróbálnak megoldást keresni. „Civilként, helyi ügyek mentén dolgozunk, egy kulturáltabb, zöldebb, emberléptékű Erzsébetvárosért” – írják magukról.

Nem terveznek együttműködni egyik párttal sem

Lajos Béla azt mondta, hogy a kerület jelenlegi vezetésének szerinte örülnie kellene, hogy a civileknek van saját „arcélük”. A Niedermüller Péter-féle kerületvezetéssel az egyesületnek vegyes a kapcsolata: próbáltak konstruktívnak lenni, de szerintük vannak ügyek, amikben a kerület „nem tudta felvenni a tempót”. Ezek miatt voltak súrlódásaik is az elmúlt években, több akciójuk gerillaként valósult meg. Abban bíznak, hogy a jövőben komolyan fogják őket venni, mert jelenleg nem ezt tapasztalják.

Az országosan szervezett pártoktól függetlenül indulnak, és nem is terveznek együttműködni semelyik politikai párttal

– jelentette ki kérdésünkre Lajos Béla. Erzsébetvárosban eddig a jelenlegi DK-s polgármester, Niedermüller Péter jelentette be, hogy a 2024-es önkormányzati választáson újraindul – erről először a Telexen beszélt. A pártok közt eddig létrejött megállapodások értelmében Niedermüllert saját pártja mellett a MSZP és a Párbeszéd is támogatja majd. A polgármester 2019-ben a fideszes Vattamány Zsoltot győzte le: a szavazatok közel 48 százalékát szerezte meg, ami 1186 vokssal volt több, mint a második helyen végző kormánypárti jelölté.

A Fidesz–KDNP egyelőre itt sem nevezte meg saját jelöltjét, korábbi kérdéseinkre azt írták, hogy erre jövő év elején kerülhet majd sor. Erzsébetváros legnagyobb problémájának a „kudarcos baloldali városvezetést” tartják, szerintük minden, az önkormányzat felelősségi körébe tartozó kérdésben a lehető legrosszabb irányba tartanak a dolgok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!