A Magyarországon kapható kokain szar

2023. december 6. – 17:07

A Magyarországon kapható kokain szar
Alufóliába csomagolt fehér port tart kezében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozója egy kábítószer kereskedelem gyanúja miatt elfogott férfi lakásán Budapesten 2019. július 9-én – Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden a rendőrség egy rekordméretű kokainfogásról tartott sajtótájékoztatót: feketepiaci áron közel 24 milliárd forint értékű drogot foglaltak le. Emellett kiderült, hogy a csomagok összesen 155 kilót nyomtak, ami a rendőrség szerint 800 ezer adagnyi kábítószert jelent.

A kokaint általában grammoként árulják a kiskereskedők dílerek. Ha elosztjuk a 155 ezer grammot 800 ezerrel, kb. 0,19-et kapunk, azaz egy adagban ennyi gramm valódi (nagy tisztaságú) kokain van.

Az itthon kapható, utcai kokain grammja kb. 30 ezer forint, a fent említett számok alapján (24 milliárd osztva 155 ezerrel) a nagykereskedelmi ár is ekörül alakul. Ebből nyilvánvalóan adódik, hogy a kábítószert felütik ahhoz, hogy profitábilis legyen az árusítása. Az viszont meglepő, hogy az Európai Unió más országaihoz képest a magyar kóla ennyire silány minőségű.

A rendőrök 155 darab, egyenként körülbelül egy kilós csomagot találtak – Fotó: Police.hu
A rendőrök 155 darab, egyenként körülbelül egy kilós csomagot találtak – Fotó: Police.hu

A Kábítószer és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpont 2023-as adatai szerint az EU-ban kapható kokain átlagos tisztasága 65 százalékos, ehhez képest a magyar kb. 20 százalék. A kokainfogyasztó honfitársaink joggal jajdulhatnak fel, és itt még nincs vége. Ugyanis az EU-s átlagos árrés csak kétszeres, míg nálunk ötszörös.

Rákérdeztünk a rendőrségnél, hogy helyesek-e a számításaink. Egyrészt megerősítették, hogy legalább ötszörös az utcai kokain hígításának mértéke, másrészt szerintük a többi 80 százalék szinte bármi lehet.

„Annak, hogy milyen anyagokat használnak a kábítószer felütésére, csak a bűnözők fantáziája szab határt. A hígításhoz használt anyagok közt előfordulhatnak akár gyógyszerek, vagy egyszerű, háztartásban megtalálható anyagok is.”

Szóval hogy ha a törvény, illetve a kokain káros élettani hatásai nem elegendők ahhoz, hogy eltántorítsák az embert a használatától, az is egy erős érv lehet, hogy 30 ezer forintot ad ki valamiért, aminek a 80 százaléka a sütőportól kezdve a szárított diszperziten át bármi lehet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!