Az Európai Tanács elnöke Orbánnak üzent: Már van társulási megállapodásunk Ukrajnával

2023. december 2. – 14:44

Másolás

Vágólapra másolva

„Társulási megállapodásunk van Ukrajnával, amely számos lehetőséget kínál az Ukrajnával való szoros együttműködésre” – közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken az ENSZ klímakonferenciáján, amikor arra kérték, kommentálja Orbán Viktor kijelentését, miszerint először stratégiai partnerségi megállapodásra lenne szükség Ukrajnával, és csak utána kezdődhetnének meg a csatlakozási tárgyalások – írja a Reuters.

A magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádiónak adott interjúban beszélt arról, hogy Magyarország nemzeti érdeke nem esik egybe Ukrajna EU-s csatlakozásával, az európai egységet pedig úgy lehet megvédeni, ha azokat a témákat, amikben nincs egyetértés, napirendre se tűzzük. „Ha nem tudjuk, milyen következményekkel járna Ukrajna felvétele, akkor ne is kezdjünk el tárgyalni róla” – mondta Orbán, és hozzátette, szerinte először stratégiai partnerségi megállapodásra lenne szükség Ukrajnával, amely állapot 5-10 évig is tarthat, aztán majd utána lehetne gondolkodni arról, hogyan tovább.

Orbán Viktor megjegyzései az uniós vezetők december 14–15-i csúcstalálkozója előtt hangzottak el, ahol a 27 tagállam egyhangúságára van szükség ahhoz, hogy a végső feltételek teljesítése után Ukrajna megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat. Charles Michel november végén Budapesten találkozott Orbán Viktorral, akivel a decemberi EU-csúcs előkészítéséről egyeztetett. A tárgyaláson Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter is részt vett. „Az EU egysége állandó erőfeszítést igényel, és ez a fő erősségünk” – posztolta a találkozóról X-en (a volt Twitteren) Charles Michel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!