Orbán Viktor már csak a harmadik legnagyobb felforgató Európában a Politico szerint

2023. november 29. – 14:30

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy minden évben, úgy idén is kiválasztotta Európa legmeghatározóbb embereit a Politico. A lap három kategóriába sorolja a jelölteket: cselekvők, álmodozók és felforgatók – utóbbi kategóriába került idén is Orbán Viktor. Egy helyet viszont rontott, már nem a második, csak a harmadik legnagyobb zavarkeltőnek számít Európában.

A Politico indoklása szerint Orbán Viktor 2011 óta „leépítette jogállamiságot és a médiaszabadságot, összeütközésbe került az uniós intézményekkel, túszként tartotta fogva Brüsszelt azzal, hogy a pénzszerzés érdekében vétózott, és baráti viszonyt alakított ki Vlagyimir Putyin orosz elnökkel”.

„Magyarország erős embere jó úton halad, hogy továbbra is az EU ünneprontójaként lépjen fel.”

A Politico arra is figyelmeztet, hogy a 2024-es EU-elnökség alatt Orbán „túlzásba eshet”, és „a hat hónapos mandátumot arra használhatja fel, hogy az európai értékekkel ellentétes politikát támogasson”.

Érdekesség, hogy tavaly csak Giorgia Meloni olasz miniszterelnök előzte meg a listán a magyar kormányfőt, aki idén pályát váltott, a „cselekvők” kategóriában került az első helyre.

Orbán Viktornál Elvira Nabiullina, az Orosz Központi Bank elnöke és Carles Puigdemont, az Európai Parlament spanyol képviselője bizonyult nagyobb felforgatónak idén. A legnagyobb álmodozó Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, az év legbefolyásosabb embere pedig Donald Tusk, az Európai Tanács korábbi elnöke, Lengyelország volt miniszterelnöke lett, aki az októberi választás után a lengyel koalíciós kormány vezető ereje lehet. Ebben a cikkben írtunk bővebben arról, hogy a magyar kormány számára ez nem jó hír, fontos szövetségesét veszítheti el ugyanis Orbán uniós ügyekben.

A teljes ranglistát itt lehet böngészni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!