Lengyel választás: első körben Mateusz Morawieckit bízta meg kormányalakítással Duda

2023. november 6. – 21:27

Másolás

Vágólapra másolva

A lengyel államfő Mateusz Morawiecki jelenlegi miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással – ezt Andrzej Duda maga jelentette be hétfő este az MTI beszámolója szerint.

Morawiecki pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) szerezte a legtöbb szavazatot az október 15-i lengyel parlamenti választásokon. Ennek ellenére valószínűtlen, hogy a PiS Morawiecki vezetésével kormányon maradjon, hiszen az ellenzéki pártok együtt több szavazatot szereztek, és a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján készek is összefogni. A választási eredmény abba az irányba mutat, hogy Donald Tusk jobboldali-liberális Polgári Koalíció (KO) nevű pártja lehet majd a következő, koalíciós kormány vezető ereje. A magyar kormány számára ez nem jó hír, fontos szövetségesét veszítheti el Orbán Viktor uniós ügyekben. Azt, hogy hogyan győzedelmeskedett az ellenzék Lengyelországban, itt jártuk körül részletesen.

Mateusz Morawiecki már a választás után közvetlenül azt nyilatkozta, hogy Duda első körben mindenképp a legerősebb pártnak küld kormányalakítási megbízást. Erre a Harmadik Út nevű ellenzéki párt úgy reagált, hogy szeretnék, ha Duda figyelembe venné, hogy a Polgári Koalíció és szövetségesei mögött áll a többség, de az államfő végül nem rájuk hallgatott.

Duda hétfő esti bejelentésében felidézte, hogy az általa a parlamentbe bejutott pártok vezetőivel folytatott egyeztetéseken a PiS és a KO is meggyőződését fejezte ki, hogy parlamenti többséggel rendelkezik. Azt, hogy a kormányalakítással Morawieckit bízza meg, Duda azzal indokolta, hogy „folytatja a jó parlamenti hagyományt, mely értelmében a győztes tömörülés kap elsőként esélyt”.

Az államfő ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy az alkotmánnyal összhangban, kormányalakítási kudarc esetén a második körben a parlamenti alsóház abszolút többségi szavazással bíz meg valakit a kabinet összeállításával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!