Lázár János arról beszélt, hogy ingyenessé tennék a tömegközlekedést a 14 éven aluliaknak
2023. november 27. – 22:06
Teljesen ingyenessé tennék a tömegközlekedést Magyarországon a 14 éven aluliak számára – jelentette ki Lázár János építési és beruházási miniszter egy hétfő esti klubrendezvényen.
A Világgazdaság beszámolója szerint Lázár a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Nagyvállalati Klubjában tartott majdnem kétórás beszédet mintegy félszáz menedzser és cégvezető előtt. A miniszter arra nem tért ki, hogy a 14 éven aluliak ingyenes tömegközlekedéséről már megszületett-e a kormánydöntés, és ezzel kapcsolatos dátumot sem említett, de a Világgazdaság tudósítója szerint a szövegkörnyezetből úgy tűnt, hogy ez egy komoly szándék.
Lázár azt mondta, hogy az ország- és vármegyebérletek bevezetése óta minden korábbinál többen használják a MÁV és Volán hálózatát. Elmondása szerint mintegy 50-100 ezer olyan új bérletes jelent meg a rendszerben, akik eddig nem használták a közösségi közlekedést. Megjegyezte, hogy ebben a 600 forintos literenkénti üzemanyagár és a dugók is szerepet játszanak, de a növekedés fő oka az új bérlet, amelyből már több mint 3,6 milliót értékesítettek.
Lázár szerint ez fontos érv, amikor több pénzt kér a kormányzattól a közösségi közlekedés számára. Ekkor hozta szóba a 14 éven aluliak ingyenes utazásának lehetőségét. Azt is mondta, hogy az ő felfogásában a tömegközlekedés, azon belül is a kötött pálya áll az első helyen a fejlesztések terén. Ugyanakkor azt elismerte, hogy a kínált szolgáltatás minősége minimum kifogásolható.
Elárulta, hogy Orbán Viktor támogatja a járműpark cseréjére vonatkozó elképzeléseket, viszont a folyamatot nehezíti, hogy erre egy olyan időszakban kellene sort keríteni, amikor a költségvetés hiányának lefaragásán van a hangsúly.