Semmi ok az aggodalomra, még fél évig háborús veszélyhelyzet lesz a békepárti Magyarországon

2023. november 22. – 23:18

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országgyűlés megint meghosszabbította fél évvel a háborús veszélyhelyzetet, így 2024. május 24-ig még biztosan folytatódik a több éve húzódó rendeleti kormányzás – írja a Magyar Közlöny alapján a 444.

2020 márciusa óta – néhány hónapos kihagyással – megállás nélkül válsághelyzetek váltják egymást Magyarországon. Az elsőt a koronavírus-járványra hivatkozva vezették be, de amikor az 2022-ben épp a végéhez közeledett, Oroszország lerohanta Ukrajnát, így jött a háborús veszélyhelyzet, amit azóta már többször is meg kellett hosszabbítani.

De hogy miért jó ez? A kormánynak leginkább azért, mert sokkal egyszerűbb így a törvényhozás. Tavaly 267 kormányrendeletet hirdettek ki különböző veszélyhelyzetekre hivatkozva, ez az összes jogszabály 18,5 százaléka, a kormányrendeletek 41,5 százaléka volt, és köztük volt a költségvetés vagy az adózási törvények módosítása is.

Az is előfordul, hogy a kormány visszaél a különleges jogrend nyújtotta jogaival: adatok titkosítására, de a tanárok kirúgásának átalakítására is használták már – erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!