Orbán két éve: Amíg bírom, csinálni fogom

2023. november 18. – 09:57

Másolás

Vágólapra másolva

„Az a legbiztosabb, ha elöl megy az ember. Igaz, hogy itt a legsűrűbb a golyózápor, de cserébe innen látsz a legjobban” – ezzel indokolta Orbán Viktor 2021-ben, a Fidesz legutóbbi tisztújító kongresszusán, hogy miért vállalta újabb két évre a pártelnökséget.

Az akkor 58 éves miniszterelnök úgy érezte, hogy a legjobb korban van. „Bár az egy kicsit nekem is gyanús, hogy eddig mindig így éreztem” – jegyezte meg. Arról is beszélt a tisztújítás után, hogy szerinte a Fidesz első 33 éve „csak felkészülés volt az igazán nagy dolgokra, amelyek még várnak ránk”. Ebből pedig – tette hozzá – ő sem szeretne kimaradni.

Az elmúlt tíz évben „felnőtt, beérett, kipróbáltatott és bevált a Fidesz következő nemzedéke” szerinte, akik képesek lennének az alapító generáció helyére lépni, de még marad a párt élén. A Fidesz ugyanis szerinte hűséget, hitet és bizalmat jelent.

„Ez kötelez, és amíg bírom, és amíg ti bírjátok, csinálni kell, és csinálni is fogom.”

Hogy meddig csinálja, azt nem árulta el, a szeptemberi kötcsei pikniken azonban információink szerint azt mondta zárt körben, hogy 2034-ig szeretne miniszterelnök lenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!