Rendeletben gátolja a kormány hat hektár szegedi erdő megmentését

2023. november 17. – 16:26

Rendeletben gátolja a kormány hat hektár szegedi erdő megmentését
A hat hektár erdő az egykor árvízvédelmi céllal épített körtöltés mellett fekszik, a gát másik oldalán a vasút közlekedik – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön kiadott rendeletével a kormány megakadályozná, hogy Szeged önkormányzata megmentse a kivágástól a város egyik utolsó nagyobb erdejét. Korábban a hat hektár állami tulajdonú erdőt, amely az egyházi futballstadion mellett fekszik, a kormány ajándékba adta a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, hogy ott iskolát építsen. Az önkormányzat a város településfejlesztési szabályzatának módosításával szerette volna az erdő kivágását megakadályozni, de a kormány előre kiiktatta a szegedi erdővédelmet.

A kormány rendeletben tiltotta meg, hogy a szegedi önkormányzat három évre felfüggessze annak a hathektáros területnek az erdőművelésből való kivonását, amely a város egyik utolsó nagyobb területű egybefüggő erdeje. Az önkormányzat most a kormányrendelettel szemben álló határozatot hozott.

Az ingatlanok nyilvántartásába hivatalosan bejegyzett „erdő” művelési ágazat eddig azt jelentette, hogy a területen csak erdőgazdálkodást szabad folytatni, azaz építkezni nem lehet. A kormány azonban az erdő egyháznak ajándékozásával október közepén azt is rendeletbe foglalta, hogy az agrárminiszter intézkedjen a terület művelési ágának megváltoztatásáról, hogy ki lehessen vágni a fákat, és lehessen építkezni.

Szegeden azért különösen fontos az erdők fennmaradása, mert a város levegője igen poros. Az egybefüggő növényzet akadályozza a szálló por terjedését. A város önkormányzata azzal próbálta megvédeni a környezetvédelmi szempontból is fontos erdőt, hogy Szeged településfejlesztési szabályzatának módosításával három évre felfüggeszti a terület művelési ágának átalakítását. Ezt a szabálymódosítást a pénteki önkormányzati ülésre beterjesztették. Mivel a Botka László mellett álló önkormányzati többség az erdő megmaradását támogatja, borítékolható volt, hogy a képviselők megszavazzák az erdővédelmi javaslatot.

A kormány azonban résen volt. Már az önkormányzati ülés előtti éjszaka kiadott egy rendeletet, amely megtiltja, hogy a városi szabályokkal megakadályozzák az egyházi iskolának szánt erdőterület művelési ágának átalakítását. A hivatalos szöveg szerint:

„A Szeged-Csanádi Egyházmegye beruházásaival összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 90/2018. (IV. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

(3) Az (1) bekezdés szerinti ingatlanok tekintetében változtatási tilalom nem alkalmazható.”

A rendelet további biztosítékokkal is védi a leendő egyházi beruházást, annak esetében a szokásos ügyintézési határidőknél rövidebbet, szakhatósági eljárásra 8, közigazgatási ügyekre pedig 15 napot ír elő.

A november 16-án a Magyar Közlönyben megjelent rendelet „a kihirdetése napján 23 órakor lép hatályba. Orbán Viktor miniszterelnök s.k.”.

Mivel a kormányrendeletek a jogszabályok hierarchiájában az önkormányzati rendeletek fölött állnak, ebben az ügyben is a kormány akarata érvényesülhet. Így elméletileg a hat hektárt ki lehet vonni az erdőművelésből, ki lehet vágni a fákat.

Erdőművelési vita a közgyűlésen

A kormány éjszakai rendeletéről a hír a szeged.hu önkormányzati lap oldalán pénteken reggel, már a közgyűlés előtt olvasható volt, így a képviselők annak tudatában mehettek az ülésre, hogy a kormány áthúzta az erdővédelmi tervet.

Napirend előtt Haág Zalán KDNP-s képviselő javasolta, hogy az erdővel kapcsolatos módosító rendeletet vegyék le a napirendről, és ne akadályozzák az egyházi iskola építését. Botka László erre azt mondta, hogy nem az iskola építését, hanem az erdő kivágását akarják megakadályozni. Az iskolát pedig máshol is fel lehet építeni, mondta, és kérte, hogy az ülésen szavazzanak az erdő megóvását célzó önkormányzati rendeletről. Az önkormányzat jogászai majd megvizsgálják, hogy mit lehet még tenni, mondta.

„Kiss-Rigó László püspök Szegeden élet-halál ura lehet-e, avagy van még önálló polgármestere a városnak?” – tette fel ekkor a kérdést Szabó Bálint. A Botka László polgármestert korábban gyakran támadó Szabót a felfüggesztett börtönbüntetése miatt az előző ülésen törvényesen kizárták ugyan a képviselő-testületből, de fellebbezett, így a bírósági döntésig részt vehet a közgyűlés munkájában.

A napirendet megszavazták. Nagy Sándor alpolgármester elmondta, hogy az önkormányzat korábban tárgyalást kezdeményezett az egyházzal, és más helyszíneket javasolt, szintén a püspöki stadion közelében, ahol erdőirtás nélkül is lehetne iskolát építeni. Az egyház a javaslatok megfontolását ígérte, ám aztán három héten át nem válaszolt az önkormányzatnak. Ezután az ülés előtti éjjelen megjelent a kormány rendelete. Az alpolgármester azt javasolta, hogy a képviselők támogassák az erdő védelmét az önkormányzati rendelettel. Ezután majd végig kell járni a megfelelő jogi fórumokat, hogy megtegyenek mindent azért: ne az erdő helyén épüljön meg az egyházi iskola.

Fodor Antal önkormányzati tanácsnok, a Demokratikus Koalíció képviselője azt mondta, ha megjelennek a favágók, élőlánccal veszik körül az erdőt.

Az ülésen erről nem beszéltek ugyan, de a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtési akcióba is kezdett az erdő védelmében, Szegeden utcai pultoknál, valamint online is. Az akció felénél már több száz aláírás gyűlt össze, mondta a Telexnek Mihálik Edvin, a Momentum elnökségi tagja, Zöld Város Programért felelős tanácsnok.

Az ülésen Szabó Bálint szégyennek nevezte, hogy Kiss-Rigó László püspök ahelyett, hogy a templomban a lelkeket építené, inkább üzletel. Tápai Péter fideszes képviselő megvédte a püspököt, szerinte helyes, amit Kiss-Rigó László Szeged érdekében tesz.

A kormányoldal részéről többször is elhangzott, hogy a 6 hektáros erdő gondozatlan, rossz állapotú, de az nem derült ki, mire alapozzák ezt a véleményt. Ez azért meglepő, mert az állami tulajdonú erdőt eddig az állam, vagyis az állami tulajdonú Dalerd Zrt. kezelte, vagyis ha az erdő gondozatlan, az az Agrárminisztérium hibája. Arról is vitáztak a képviselők, hogy egy több évtizedes fákból álló erdő környezetvédelmi értékét lehet-e megfelelően pótolni újonnan ültetett facsemetékkel. Ez azért került szóba, mert a kormány októberi határozata „csereerdő” telepítését ígérte egy másik szegedi területen, aminek a pontos helyét még nem nevezték meg.

Az erdő ügyéről a vita a szegedi önkormányzati ülésen megszokottnál hevesebb és időnként élesebb hangnemben folyt, személyeskedésekkel tarkítva mintegy egy órán át tartott. A lényege, hogy a kormányoldali képviselők szerint a város önkormányzatának nem szabad akadályoznia az egyházi iskola építését, és nem baj, ha emiatt ki kell vágni a hathektáros erdőt. Ezzel szemben a polgármester többségéhez tartozó felszólalók az erdő kiirtása ellen érveltek, mondván, iskolát máshol is lehetne építeni.

Botka László polgármester rekedten beszélt, köhögött, majd mintegy másfél óra után átadta az ülés vezetését Nagy Sándor alpolgármesternek. Tőle tudjuk, hogy Botka belázasodott, ezért távozott.

A napirendi pontok megvitatása utáni szavazáson a képviselők többsége támogatta a hathektáros erdő kivágását megakadályozni próbáló javaslatot a szegedi településfejlesztési és településrendezési szabályok módosításáról. Az, hogy ennek lesz-e eredménye, még kérdés.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!