Végül csak megtalálta a Fidesz, ki nem akarja a nagykovácsi keresztet: Gyurcsányné

Legfontosabb

2023. november 16. – 08:55

Végül csak megtalálta a Fidesz, ki nem akarja a nagykovácsi keresztet: Gyurcsányné
A Nagy-Szénás teteje még kereszt nélkül – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hogy lesz villámgyorsan egy nemzeti park hívő igazgatójából zöldségeket beszélő keresztényüldöző, és hogy változik át egy helyi természetvédő néhány hét alatt „Gyurcsányné emberévé” egy fokozottan védett természeti területre állítandó fakereszt vitájában? Megpróbáltuk rekonstruálni.

Augusztus 19-én ismeretlenek vandál módon felgyújtották és kidöntötték a Nagykovácsi melletti Nagy-Szénás tetején álló fakeresztet. Azt, amit a 2010-es évek végén szintén ismeretlenek illegálisan állítottak a hegytetőre, de mivel már ott állt, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti park szemet hunyt felette. A vita ott kezdődött, amikor a kidőlt keresztet szeptemberben legálisan vissza akarták állítani a fokozottan védett természeti területre. Ezt a jogszabály szerint nem lehet. A község két pártra szakadt: a helyi KDNP és követői természetesen keresztpártiak, a természetvédők nyilván természetpártiak voltak, majd az ügybe beszállt a nagypolitika.

Október végén Menczer Tamás államtitkár, a térség országgyűlési képviselője a Nagy-Szénás tetején, a kereszt időközben elkészült alapzata mellett elsütötte a kommunikációs nagyágyút: kitett a közösségi oldalára egy videót. A videó alapján az ügyben hivatalosan megnyilvánuló (a keresztállítást jogszabályi alapon nem támogató), saját bevallása alapján hívő keresztény Füri András nemzetipark-igazgató hirtelen modern kori keresztényüldöző szerepben találta magát. Ugyanezt a bélyeget kapta meg Menczertől Vojczek Judit, a Nagykovácsi Természetvédők elnöke is, mert a nemzeti park szakvéleménye alapján megtámadta a bíróságon a kormányhivatal keresztállításra vonatkozó engedélyét.

De milyen indokkal nem akarta Menczer szerint a két természetvédő a kereszt felállítását? Az államtitkár a videóban azt állítja, hogy Füri András szerint a keresztállítással „elpusztítják a leánykökörcsint”, „kipusztul” az „árvalevelű len”, sőt, „elpusztítják a borzas vértőt” is. Vojczek Judit és csapata azt állította Menczer szerint, hogy a keresztállítással „kivégzik a nagy rókalepkét és kivégzik a fűrészlábú szöcskét”. Az államtitkár logikája szerint egy 20×20-as alapú kereszt felállításával nem lehet ekkora károkat okozni.

Megkérdeztük Menczer Tamást, hogy pontosan mikor és hol mondta Füri András, valamint Vojczek Judit az általa idézetteket. Az államtitkár válasza szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park kiadott egy állásfoglalást, a Nagykovácsi Természetvédelmi Egyesület erre hivatkozva támadta meg a kormányhivatal engedélyét, az említett növények, állatok pedig ebben a nyilatkozatban szerepelnek, ezekre tartják veszélyesnek a keresztet. Ezen kívül az államtitkár nem mondott többet arról, hol hallotta a két „keresztényüldözőnek” tulajdonított állításokat.

Megkerestük Füri Andrást, a Duna–Ipoly Nemzeti Park igazgatóját, valóban mondott-e olyan sületlenségeket, ami Menczer Tamás videójában a szájába van adva, de az igazgató nem kívánt megnyilvánulni a politikai vitává szélesedett ügyben. Nem is csoda, hogy félti a pozícióját, hiszen Menczer Tamás egy másik közleményében már arról írt, hogy az igazgató a döntéseivel és megnyilatkozásaival „kizárólag alkalmatlanságát bizonyította”.

A leégett kereszt felfedezett maradéka a hegytetőn – Fotó: Seres Tünde / Facebook
A leégett kereszt felfedezett maradéka a hegytetőn – Fotó: Seres Tünde / Facebook

Vojczek Juditot is megkérdeztük, beszélt-e valaha arról, hogy a keresztállítással kivégzik a nagy rókalepkét és a fűrészlábú szöcskét. Az elnök asszony válaszként elküldte a nemzeti park igazgatójának általuk kikért állásfoglalását, amire alapozva a kormányhivatal döntését megtámadták a bíróságon. Az állásfoglalásban a nemzeti park felsorolja azt a 13 védett növényt és állatot, ami az adatbázisuk szerint a kereszt közvetlen közelében található. (A dokumentum ide kattintva letölthető.)

Az állásfoglalás ezen túlmenően felsorolja azokat a rendelkezéseket és jogszabályokat, amikkel a kereszt felállítását nem tartják összeegyeztethetőnek. Ilyen a terület különleges, európai jelentőségű természeti értékeit elismerő Európa Diploma kezelési terve, amely szerint a kereszt tervezett helyén tilos minden olyan új létesítmény fejlesztése, építése, felállítása, amely nem közvetlenül természetvédelmi célokat szolgál. Ilyen jogszabály továbbá az állásfoglalás szerint a természet védelméről szóló törvény, valamint a Btk. természetkárosításról szóló több passzusa. Az iratban szó sincs állatok és növények keresztállítás általi kipusztításáról és kivégzéséről – azaz az államtitkár állításával ellentétben senki sem mondott ilyet.

A kezdeti, állatkivégzéssel körített keresztényüldözési vád úgy tűnik, túl erős állítás volt, mert az utóbbi napok kormányközeli közleményeiben a fókusz áttevődött a politikára. Menczer Tamás maga írta lapunknak, holott ilyet nem is kérdeztünk, hogy a vita szerinte valójában nem természetvédelmi kérdés, hanem politikai, azaz a keresztet politikai alapon támadják. Ezt állítása szerint az is igazolja, hogy a helyiek beszámolója szerint a NATE elnöke, Vojczek Judit közel áll Dobrev Klárához, és bírja Gyurcsány Ferenc feleségének támogatását.

Vasárnapi posztjában az államtitkár még egyértelműbben fogalmazott. Vojczek Judit „természetvédő” (így idézőjelben – a szerk.) Gyurcsányné embere, Gyurcsány Ferenc feleségének támogatását bírja, írta közösségi oldalán. Ugyanezt a szálat viszi a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában Miklósi Klára, a nagykovácsi Fidesz alelnöke.

Kérdésünkre Vojczek Judit tagadta, hogy valaha, akár személyesen, akár online találkozott volna Dobrev Klárával. Nem levelezett sem vele, sem a DK-val. Hozzátette: az általa 2021 óta vezetett Nagykovácsi Természetvédelmi Egyesületnek szintén nem volt kapcsolata politikai párttal, sem annak vezetőjével. A Menczer Tamás oldalán megosztott poszt, miszerint ő Gyurcsányné „embere” lenne, egészen egyszerűen rágalmazás, mondta.

Vojczek szerint a Nagykovácsi Természetvédelmi Egyesületnek soha egyetlen politikai párttal nem volt kapcsolata. Az egyesület tagjai helyben többször indultak az önkormányzati választáson képviselőjelöltként, mindannyiszor függetlenként. Ő 2002-ben indult először önkormányzati választáson és függetlenként mandátumot szerzett. 2019-ben szintén függetlenként indult, mondta.

Az azóta megsemmisült kereszt – Fotó: Szvitacs Tamás / Nagykovácsi Természetvédelmi Egyesület
Az azóta megsemmisült kereszt – Fotó: Szvitacs Tamás / Nagykovácsi Természetvédelmi Egyesület

Vojczek Judit elmondása szerint a független csapat helyi civilekből állt, több helyi egyesületből is voltak jelöltek. A függetleneket több szervezet is külsőleg támogatta, például a Budakörnyék Fejlődéséért Egyesület, amelyek több Buda környéki településen állítottak jelölteket. Az egyesület jelöltjeinek támogatására buzdítottak az ellenzéki pártok. A most felhozott rágalom szerinte abból fakadhat, hogy 2019-ben Kósa Emőke független nagykovácsi polgármesterjelöltnek volt egy szórólapja, amelyen ajánlások szerepeltek, többek között Dobrev Kláráé is.

A NATE elnöke elképesztőnek és felháborítónak tartja, hogy egy országgyűlési képviselő, egy államtitkár lejárató kampányt indított ellene. Menczer Tamás is képviselői esküt tett arra, hogy Magyarország jogszabályait megtartja és másokkal megtartatja, mondta. Ehhez képest az államtitkár most mindent megtesz annak érdekében, hogy több jogszabály ne legyen betartva, beleértve a rágalmazást és karaktergyilkosságot is, közölte Vojczek.

A végére maradt a Menczer Tamás által feltett kérdés, miszerint egy kis alapterületű kereszt milyen veszélyt rejthet a növényekre-állatokra nézve?

„Tehát eddig is állt ott kereszt, és korábban senki sem mondta, hogy bármi veszélyt jelentett volna. Ha eddig nem jelentett veszélyt, a jövőben miért jelentene?!”

– írta lapunknak, hozzátéve, hogy célja a korábbi állapot helyreállítása.

Erre a kérdésre Dobolyi Konstantin botanikus, a Szénások kutatója, hat évig a Pannonhalmi Szent Benedek Rend tagja, aktív hívő válaszolt a Greenfo környezetvédő magazin oldalán, amit teljes terjedelmében itt lehet olvasni. Mint írja:

„képzeljük el, hogy egy erdőben sétálunk, és jön valaki kezében egy magnóval, amelyből nagy hangerővel Mozart zenéje szól. Bizonyára sokunkat nagyon zavarna ez a zene, és valószínűleg megkérnénk az illetőt, hogy kapcsolja ki a masináját. Nem azért, mert nem szeretjük Mozartot, még kevésbé azért, mert üldözzük a komolyzene kedvelőit, hanem azért mert Mozart muzsikája nem az erdőbe való. Az erdőbe azért megyünk, mert a madárdalt szeretnénk hallgatni, vagy a szél zúgását, vagy egyszerűen csak a csendet.”

Azért ne állítsanak keresztet a Nagy-Szénásra, mert nem oda való, véli Dobolyi, szerinte a kereszténység legszentebb jelképe, a kereszt nem arra való, hogy belerondítsunk vele Magyarország egyik legszebb tájába. A táj maga is természeti érték, nem csak a leánykökörcsin vagy a borzas vértő, mondta.

Dobolyi Konstantin lapunknak elmondta: a Nagy-Szénás érintett területe nem véletlenül fokozottan védett, az a különleges, egyedi növényzetének köszönhető, amit muszáj védeni. A területre ezért korlátozottan lehet csak bemenni, csak gyalog, és csak a kijelölt turistaúton, biciklivel, motorral, lóval nem. Hozzátette: nem támogatja a kereszt felállítását, de véleménye nem politikai állásfoglalás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!