Árpa Attila: Felfoghatatlan, igazságtalan ítélet született

2023. november 16. – 19:15

Másolás

Vágólapra másolva

A kábítószer-kereskedelemért jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Árpa Attila szerint igazságtalan ítélet született, amit nem tud elfogadni. Az RTL-nek azt mondta, a hatóságok nem tudták bizonyítani, hogy kokainnal kereskedett volna. De annak örül, hogy vége az eljárásnak, és hogy priusza sem lesz.

Mint csütörtök reggel kiderült, Árpa Attila filmproducert és tévés személyiséget kedden a Fővárosi Ítélőtábla 1 év 8 hónap végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte kábítószer-kereskedelem bűntettében. Árpa csütörtökön az RTL-nek nyilatkozva azt mondta, nem tudja elfogadni az ítéletet, mert bár ő fogyasztott kokaint, azt sosem terjesztette, és ezt nem is tudta az ügyészség semmilyen tárgyi bizonyítékkal vagy tanúvallomással alátámasztani.

„Én vagyok a történelem egyetlen drogkereskedője, akinél nem találtak drogot”

– mondta az egykori Nagy Ő, ezzel arra utalva, hogy amikor 2019-ben razziázott nála a rendőrség, nem találtak kábítószert. Mint mondta, az első fokon eljáró bíró látta jól az ügyet, aki kábítószer birtoklásáért és fogyasztásáért ítélte őt 1,5 millió forint pénzbüntetésre. Másodfokon viszont már kereskedelem miatt folyt az eljárás. és mint Árpa elmondta, már 2019-ben is ezzel gyanúsították. Azt beismerte, hogy fogyasztott kábítószert, mint mondja, ezt soha nem is tagadta, de kereskedni sosem kereskedett drogokkal: „Amikor én fogyasztottam, akkor ezt magam intéztem, diszkréten, nem hoztam forgalomba, nem adtam át. Nem azt kell elképzelni, hogy volt egy házibuli, ahol ott van ezüst tálcán, vagy ilyesmi.” De mint mondja, hiába van erről ítélet, ez nem történt meg: „fikció, kitalálás, hazugság”.

Azt is mondja, hogy a nyomozóhatóságok elfogultak voltak, a főnyomozó Árpa akkori élettársának a középiskolai „szekálója” volt, a nyomozás során pedig szerinte rengeteg törvénysértés történt. Azt mondja, annak viszont örül, hogy a másodfokú ítélettel nem jár pénzbüntetés, mert a mai infláció és élelmiszerárak mellett másfél millió forint sok pénz. És a felfüggesztett börtönbüntetéssel priusza sem lett, amit, mint bevallotta, ő maga sem ért. Árpa Attila lakásán 2019-ben razziázott a rendőrség egy pókerparti alatt, ennek az ügye gurult tovább egészen a vádemelésig, amiről itt írtunk korábban. A vádirat szerint a 49 éves férfi 2019. márciusban megbízta két ismerősét, hogy egy bulira vegyenek kábítószert, ők be is szerezték, de a rendőrök elfogták őket. A Fővárosi Főügyészség öt férfi, köztük Árpa Attila ellen emelt vádat, az indítványban mindannyiukra szabadságvesztést kértek, közülük három ember esetében próbaidőre felfüggesztve.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!