Elutasították a DK Orbán Viktor elleni vagyonnyilatkozati eljárását, az MTI nem tette közzé a párt erről szóló közleményét

2023. november 15. – 12:51

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága elutasította a Demokratikus Koalíció (DK) Orbán Viktor elleni vagyonnyilatkozati eljárását. Az ellenzéki párt erről szóló közleményének publikálását megtagadta az MTI – közölte a DK.

A DK azután kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást, hogy a VSquare egy korábbi magas rangú kormányhivatalnok információira hivatkozva azt írta, hogy a kormányfő már nemcsak hosszú hétvégéket tölt a családjával a 13 hektáros hatvanpusztai birtokon, de rendszeresen ott fogad kormánytagokat, fideszes politikusokat, illetve üzletembereket. A Demokratikus Koalíció azért kezdeményezte az eljárást, mert „a miniszterelnök vagyonbevallásában nem szerepel a hatvanpusztai kastély”. A 19. században József nádor által létrehozott birtok rekonstrukciója becslések szerint 30 millió euróba (kb. 11,5 milliárd forintba) kerülhetett, a bejegyzett tulajdonosa pedig Orbán Győző, a kormányfő apja.

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága arra hivatkozva utasította el az eljárást, hogy a beadvány „feltételezéseken alapul”, valamint „a sajtóinformációkra épülő állítás nem lehet alapja vagyonnyilatkozati eljárás megindításának”.

„A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktort és bűntársait csak a hatalom választja el a felelősségre vonástól. A DK szerint Orbán Viktor hiába íratja strómanokra sok százmilliárdos vagyonát, Magyarországon mindenki tudja, hogy a lopott vagyon valójában a miniszterelnöké. A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány a kormányváltás után véget fog vetni az Orbán családdal összenőtt milliárdos elit uralmának, és az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállításával vissza fogja venni a lopott közvagyont a miniszterelnök strómanjaitól” – áll a párt közleményének.

Ennek a közleménynek a közlését tagadta meg az MTI, arra hivatkozva, hogy az sérti a szabályzatukat. A hivatkozott pont szerint egy közlemény „nem lehet jogsértő, nem lehet alkalmas arra, hogy sértse mások személyhez fűződő jogát, így különösen

nem lehet alkalmas más emberi méltóságának, becsületének, jóhírnevének, magánéletének, magántitkának és személyes adatai védelméhez fűződő jogának vagy üzleti titokhoz fűződő jogának megsértésére”.

Múlt héten az MTI a LMP közleményét sem volt hajlandó közzétenni, akkor arra hivatkoztak, hogy az „sérti a közmédia jó hírét”.

Nem ez az első eset, hogy az MTI nem hozza le a DK közleményét, a párt emiatt korábban perelte is a távirati irodát, és meg is állapították, hogy a médiaszolgáltató szerződést szegett a közlés megtagadásával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!