Budapesten is jöhetnek a dedikált carsharinges parkolóhelyek, ha az önkormányzatok is úgy akarják

Legfontosabb

2023. november 10. – 04:46

Másolás

Vágólapra másolva

Önnel is előfordult már, hogy a carsharinges autóval hosszú percekig körözött a városban szabad parkolóhelyre vadászva, és közben szívta a fogát, mert pörgött a percalapú tarifa? Én már jártam így, egyszer tíz percig keringtem, mire le tudtam tenni az autót, miközben maga az utazás nem tartott ennyi ideig. Végül kétszer annyit fizettem, mintha rögtön találtam volna üres parkolóhelyet.

Ha nem is szüntetné meg teljesen, némileg enyhítené ezt a problémát egy nemrég megjelent törvénymódosítási javaslat.

Ez alapján dedikált parkolóhelyeket jelölhetnek ki a közösségi autókölcsönzőknek a fizetős zónákban, illetve ha a szolgáltatók kérik, a helyi lakosok számára fenntartott parkolóhelyeket is használhatnák a közautók.

Ezenkívül az autómegosztókra is kiterjeszthetnék azokat a gépjárműhasználatra vonatkozóan egyéb kedvezményeket, amelyeket jelenleg a helyi lakosoknak adnak az önkormányzatok.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi törvényben jelenleg a parkolási szabályok részletezésénél az szerepel, hogy például a fizetős zónákban hány parkolóhelyet kell biztosítani a mozgáskorlátozottak számára. Ez egészülne ki a közautókra vonatkozó passzussal. Azt nem részletezi a módosítási javaslat, hogy maximum hány parkolóhelyet jelölhetnek ki az önkormányzatok, vagy hol és mekkorának kell ezeknek lenniük, csupán megadja a lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy kijelölhessenek ilyeneket.

A parkolási mizéria is gátolja a carsharing terjedését

A Budapesten működő három szolgáltató, a Wigo (régi nevén Share Now), a Mol Limo és a Greengo már régóta mondja, hogy nagyban segítené a közösségi autózás elterjedését, ha más nyugat-európai városokhoz – Bréma, Drezda, Berlin, Hamburg – hasonlóan Budapesten is lennének külön számukra fenntartott parkolóhelyek. Az ehhez szükséges jogszabályi háttér még hiányzik, de a javaslat alapján úgy tűnik, már nem sokáig.

Kérdés, mit szólnak majd az önkormányzatok a javaslathoz, meg merik-e lépni, hogy a lakossági parkolóhelyek kárára alakítsanak ki carsharinges helyeket, amikor amúgy is kevés a parkolóhely a városban. Most is van olyan kerület, amelyben a helyi lakosoknak fenntartott parkolóhelyekről kitiltották a közösségi autókat. A 2022-ben bevezetett parkolási rendelet alapján átalánydíj megfizetése ellenében (ez autónként körülbelül havi 18 ezer forint lehet) szabadon parkolhatnak a fővárosi kerületekben a közautók, de ezzel a lehetőséggel nem mindegyik kerület él.

A kizárólagos lakossági parkolást tavaly kezdték el bevezetni a fővárosi kerületek, többek között a VI., a VII. és a XIII. kerület próbálta ilyen módon enyhíteni a parkolási problémákat.

A Bubi-állomások mintájára jöhet a carsharinges parkolóhely

Bár egyre többen egyre többet használják az akár 5-10 perces utakra is igénybe vehető carsharinges autókat, a közösségi autózás aranykora még nem jött el a magyar fővárosban, mivel még mindig többen választják inkább a saját autót. Igaz ugyan, hogy a közautók körülbelül 10-15 ezernyi autót váltanak ki a budapesti utakon, de közben 50 ezerrel nőtt az újonnan vásárolt autók száma, és a forgalom is nagyobb lett a fővárosban.

Ez a 10-15 ezres szám egyébként úgy jön ki, hogy különböző számítások szerint egy közautó akár 7-10 saját autót is kiválthat a közlekedésben. A három szolgáltatónak együttesen közel 1500 autója és 100 ezer regisztrált ügyfele van. A másik érv a carsharing mellett, hogy a kevesebb autó révén több közterületet lehet felszabadítani, illetve a carsharing gazdaságosabb (folyamatos használat) és környezetbarátabb megoldás, mint a saját autó, mivel a közautók az átlagnál korszerűbbek és sok köztük az elektromos meghajtású. Vagyis nemcsak a szolgáltatók érdeke feltétlenül, hogy több közautó szaladgáljon Budapesten, hanem a városé és a végső soron a budapesti lakosoké is.

A dedikált parkolóhelyek ötlete egyáltalán nem új, a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) is gondolkodnak hasonló megoldáson: 2024-ig száz olyan mobilitási pontot terveznek városszerte, ahol a kerékpár és a rollerek mellett 200-300 közautó is elérhető lesz. (Tervben van az autómegosztó szolgáltatások integrálása a BudapestGO applikációba, mert a tapasztalat azt mutatja, akkor igazán versenyképes a carsharing, ha kombinálni lehet más közlekedési módokkal.)

Részben most is léteznek dedikált közautós parkolóhelyek Budapesten. Ezeket azonban jellemzően mélygarázsokban, irodaházak vagy bevásárlóközpontok parkolóiban jelölték ki, illetve ott van még a reptéri Holiday Parkoló is, ami azért nem ugyanaz, mintha a sűrűn lakott belvárosi kerületek utcáin tudnának megállni az autók. A javaslatban leírt dedikált parkolóhelyek a főváros több pontján kialakított közösségi rollerek és kerékpárok számára kialakított mobilitási pontokhoz hasonlítanának, annyi különbséggel, hogy

a közautókat ugyanúgy máshol is le lehet majd tenni, a számukra fenntartott helyekre viszont nem parkolhat más.

A BKK-nak nem tetszik, hogy a kormány magához venné az autómegosztás szabályozását

A BKK alapvetőn egyetért a törvénymódosítással, az sok részletkérdést helyretesz, írták válaszukban. Ugyanakkor szerintük továbbra is hiányzik az a kormányrendelet, ami tisztázza, mi számít közösségi autóbérlő rendszernek vagy szolgáltatásnak, ami visszaélésekre adhat lehetőséget. A salátatörvény, amiben a parkolás feltételekre vonatkozó részek is vannak, tartalmaz egy olyan módosítást is, amely szerint a szolgáltató köteles ellenőrizni a szolgáltatást igénybevevő személy személyazonosságát és vezetési jogosultságát, ennek hiányában 800 ezres bírsággal sújtható.

Ami ennél is fontosabb, hogy a javaslat szerint a jövőben a kormány szabályozná a közösségi autóbérlő rendszerek létrehozását, üzemeltetését és használatát.

A jelenleg érvényben lévő jogszabály szerint erre a települési önkormányzatoknak, illetve a fővárosi önkormányzatnak is lehetősége van. A javaslat alapján ez úgy változna, hogy az önkormányzatok ezentúl csak az autómegosztók külső megjelenését, alkalmazott díjtermékeit és a közautók allokációját szabályozhatnák bizonyos esetekben. Ez a változtatás már kevésbé nyerte el a BKK tetszését: aggályosnak tartják, hogy az önkormányzatok komoly szabályozói jogköröktől esnének el ezzel.

A BKK szerint vonzóbbá válhat a carsharing használata, ha parkolás szempontjából előnyt élveznek egyes területeken. A lakossági parkolóhelyek esetében ez még pont fordítva van, holott jelentős részben a helyi lakosok használnák ezeket a parkolókat. Azt viszont nem tartanák szerencsésnek, ha minden lakossági kedvezményt megkapnának az autómegosztók, mivel ezek piaci alapon működő cégek, „hozzá kell járulniuk a szolgáltatásaik alapját adó infrastruktúra fenntartásához.”

A BKK jelenleg is javasolja az önkormányzatoknak, hogy jelöljenek ki parkolóhelyeket az autómegosztók számára, erről folyamatosan egyeztetnek velük. A BKK azzal érvel, hogy ha minél többen használják a szolgáltatást, akkor csökken a magánautók száma és javul a parkolási helyzet, miközben a parkolóhelyek száma nem változik. „Rövidtávon fővárosi területen százas nagyságrendben gondolkodunk, a kerületek esetében még dolgozunk a hálózaton” – írták arra a kérdésünkre, hogy véleményük szerint hány dedikált parkolóhelyre lenne szükség a fővárosban.

A szolgáltatók már annak is örülnének, ha a lakossági parkolóhelyeken megállhatnának

Megkérdeztük a szolgáltatókat, mit szólnak a törvénymódosításhoz. Mindhárom cég egyetértett abban, hogy a lépéssel javulna a carsharing elérhetősége, ezért üdvözlik a javaslatot. „A közösségi autómegosztó szolgáltatás használatát ösztönző jogszabályi környezet megteremtése közös érdek, ezért a szolgáltató cégek és az illetékes minisztérium között folyamatos az egyeztetés” – írta megkeresésünkre a Mol Limo, míg a GreenGo arról számolt be, hogy a társadalmi-szakmai egyeztetés közben ismerték meg a tervezetet.

Azt is hasonlóan látják a Budapesten működő cégek, hogy melyek azok a kerületek, amelyekben a legnagyobb szükség lenne a kijelölt parkolóhelyekre. Nem meglepő módon elsősorban belvárosi kerületeket neveztek meg: Pesten az V., VI., VII., VIII., IX. és a XIII. kerület, míg Budán a XII. és az I. kerület jöhet szóba.

A GreenGo szerint önmagában már az is nagy segítség lenne a carsharinghasználóknak, ha az önkormányzatok a kizárólag a helyi lakosság számára fenntartott parkolóhelyeken is engedélyeznék a megállást a közautóknak. A Wigo azt írta a Telexnek küldött reakciójában, hogy azért is lenne szükség a carsharinges parkolóhelyekre, mert saját felméréseik szerint a felhasználók maximum 300-500 métert hajlandók sétálni egy közautóért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!