Túlárazva építtetett munkásszállót Újszentiván volt polgármestere, vadászházat vett a lenyúlt pénzből

2023. november 7. – 08:54

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek Újszentiván volt polgármestere és négy társa ellen, akik egy munkásszálló építése során több mint 200 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek – írta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség közleménye.

A vád szerint a Szeged környéki település egykori független polgármestere, Putnik Lázár 2017 júliusában támogatási kérelmet nyújtott be a Csongrád Megyei Kormányhivatalhoz egy 80 fős munkásszállás megépítésére és annak fenntartására. A pályázat alapján az önkormányzat 222 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, utólagos elszámolás mellett.

A vádlottak már a pályázat benyújtásakor tudták, hogy a pályázatban megjelölt összköltségnél jóval alacsonyabb áron kivitelezhető a beruházás, ezért a közbeszerzés során egy olyan fővárosi székhelyű cég nyert generálkivitelezőként, amelyet ténylegesen a polgármester irányított, és amelyet csak a valós költségekhez képest jóval nagyobb összegű számlák kiállítása végett vontak be.

A túlárazás mértéke több mint 100 millió forint volt, az ezzel kapcsolatos fiktív számlákat a polgármester nyújtotta be az utólagos elszámolás keretében 2019. novemberében.

A vádlottak a munkásszálló berendezésével összefüggésben is túlárazott számlákat nyújtottak be az elszámoláskor, mintegy 23 millió forint értékben. Az így megszerzett pénz egy részéből a volt polgármester cége vásárolt vadászházat, míg más része szintén az érdekeltségébe tartozó helyi szövetkezethez jutott.

A főügyészség a munkásszálló kivitelezése során elkövetett bűncselekményekkel a volt polgármestert, az önkormányzat pénzügyi ügyintézőjét, a budapesti székhelyű cég két vezető tisztségviselőjét és egy berendezéseket szállító cég vezetőjét vádolja.

A vádirat része az is, hogy a közmunkaprogram keretében Putnik Lázár arra utasította az önkormányzat dolgozóit, hogy olyan személyeket jelentsenek be, akik nem dolgoztak közmunkásként, vagy rövidebb ideig vettek abban részt. Ezzel összefüggésben további 8,4 millió forint vagyoni hátrány érte az állami költségvetést 2014 és 2020 között.

A főügyészség a vádlottakat bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és pénzmosás elkövetésével vádolja. A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!