Lázár János szerint a Balaton sokkal jobb hely lett, mint ami volt
2023. november 7. – 05:43
Hétfőn késő éjszakáig tartott a parlamenti ülésnap, a képviselők egyebek mellett az új építészeti törvényjavaslatról is vitáztak, írja az MTI. Az általános vita lezárása után Lázár János építési és közlekedési miniszter megköszönte az érdemi képviselői kommentárokat, és hangsúlyozta, hogy minden politikai erőnek felajánlotta, hogy minden értelmes módosító indítvány megvitatására készen állnak.
Lázár azt mondta, két megközelítés verseng egymással: „van egy növekedési-fejlődési-gazdaságfejlesztési dilemma”, amely a mihamarabbi erőltetett iparosítást célozza, neki pedig az a dolga, „hogy szükség szerint ezeket a folyamatokat az észszerűségre hallgatva megpróbáljam korrigálni”. Beszélt arról is, hogy a törvényjavaslat eddig nem szabályozott területeket rendez vagy a hatályosnál szigorúbb szabályokat állít fel, tehát „érdemi változások vannak”. Hozzátette, a hatályos, szigorúbb környezet- és természetvédelmi normáink miatt más államok versenyelőnyre tettek szert.
„Valahogy meg kellene találni az egyensúlyt, hogy Magyarország valóban felzárkózóból fejlett országgá tudjon válni, de ne éljük fel a környezet tartalékait. Én ezzel nagyon egyetértek” – mondta a tárcavezető, aki szerint a termőföld védelme a kormánynak nem gyengesége, hanem erőssége. Meglátása szerint Európában lakosságarányosan szinte nincs is olyan állam, amelyben ekkora mértékben állna rendelkezésre termőföld vagy édesvíz.
Lázár János szerint abban teljes társadalmi konszenzus van, hogy szükség van autóiparra, ahhoz viszont akkumulátorgyártásra van szükség.
Beszélt a Balatonról is: azt mondta, hogy a tó „sokkal jobb hely lett, mint ami volt”, infrastruktúra, számos szálláshely épült ott. Lázár szerint nekik az az érdekünk, hogy a magyar emberek ott költsék el a pénzüket; ahhoz infrastruktúrát kell oda telepíteni. Az MTI szemléje szerint a miniszter a pusztuló balatoni nádasokra itt nem tért ki, és eszerint nem érintette a NER tihanyi nyomulását sem.
A napirend utáni felszólalásokat követően az ülést vezető Dúró Dóra nem sokkal éjfél előtt az ülésnapot lezárta. Az Országgyűlés várhatóan kedd reggel 9 órakor folytatja munkáját.
Az ellenzéki képviselők hétfőn Orbán Viktort is kérdezték a parlamentben, videós összeállításunkat erről itt találják.