1634 külföldi embercsempészt engedtek szabadon a magyar börtönökből

2023. november 3. – 23:27

Másolás

Vágólapra másolva

A hazai börtönök túlzsúfolttá váltak a külföldi embercsempészek miatt, ezért április óta többségüket gyakorlatilag kiengedik, majd kiutasítják Magyarországról. Egy írásbeli válaszból most kiderült, hogy eddig 1634 külföldi embercsempészt engedtek szabadon – vette észre az Economix.

A lap azt írja, hogy Rétvári Bence államtitkár a jobbikos Lukács László György írásbeli kérdésére világította meg az idén tavasszal megindított reintegrációs gyakorlat eredményét. A reintegrációs őrizet szabályai szerint a magyar börtönök zsúfoltak, így aki egyéb, súlyosabb bűncselekményt nem követett el, és megígéri, hogy 72 órán belül elhagyja az országot, távozhat. Ha a rendőrség azt észleli, hogy az elítélt nem hagyta el 72 órán belül Magyarország területét, vagy a magatartási szabályt megszegve a reintegrációs őrizet időtartama alatt Magyarország területére visszatért, úgy „az elítéltet elfogja, és az elfogás helyéhez legközelebb eső büntetés-végrehajtási intézetben állítja elő”.

Az embercsempészek szabadon bocsátását a kormány korábban azzal magyarázta, hogy ellátásuk éves szinten több milliárd forintos költségekkel terheli a büntetés-végrehajtási szervezetet. Rétvári Bence most azt írta válaszában, hogy „a magyar börtönök nem arra épültek, és nem is azt a célt szolgálják, hogy ilyen multikulturális közeg őrzését biztosítsák”. Hozzátette: a fogvatartottak 8,5 százaléka továbbra is embercsempész.

Korábban ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy továbbra is százával szabadulnak az embercsempészek a börtönökből. Arról pedig, hogy milyen helyzetet idézett elő, hogy a korábban elfogott embercsempészeket szabadon engedik itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!