Hernádi Zsolt: Nem az én lányom miatt indult vizsgálat a Corvinuson

2023. november 2. – 23:34

Másolás

Vágólapra másolva

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, hogy nem az ő lánya miatt indult kivizsgálás a Corvinuson, írja a 444.

A Budapesti Corvinus Egyetemen a tavasszal és nyáron több etikai vizsgálat is zajlott egy vizsga miatt. Ez azután indult, hogy egy hallgató befolyásos szülei panaszkodtak az egyetem vezetőinél, mert Ádám Zoltán és kollégái nem engedték levizsgázni fiukat egy tárgyból, amelyből nem teljesítette a félév során előírt követelményeket, az egyetem vezetői viszont elintézték, hogy a diák elkülönítve, külön vizsgasort kitöltve teljesíthesse a tárgyat.

Az Ádám Zoltán docens bejelentése alapján indított vizsgálatok első fokon elmarasztalták, másodfokon azonban felmentettek az egyetem három vezetőjét. Takáts Előd, az egyetem rektora, az eljárás lezárulása után lemondott: lemondásáról és új terveiről részletesen beszélt a Telex Podcast-jában.

Végül a Corvinus vezetése október 24-én azonnali hatállyal megszüntette a vizsgabotrányként elhíresült, az egyetemnek roppant kellemetlen etikai eljárást kezdeményező tanár, Ádám Zoltán munkaviszonyát.

Hernádi Zsolt az Egyenes beszédben elmondta, ő hogyan értelmezte a problémát: szerinte az ügy azért úgy indult, mert egy diák a vizsgaidőszak kezdete előtt észrevette, „hogy hoppá, van egy kis probléma: nem teljesítette azokat a házi feladatokat, amiket teljesíteni kellett volna”. Az interjúban az oktató felelősségét hangsúlyozta,

szerinte az egészből azért lett ügy, mert a tanár egy zárt Facebook-csoportba írta le a történteket, és ezt „befújta a szél egy újság szerkesztőségébe, ahol megjelentették”.

Azt mondta, ismeri a szóban forgó diák szüleit, egyszer találkoztak egy focimeccsen, és kezet fogtak. Azt elmondta, hogy nem az ő lánya volt a botrány középpontjában.

Ádám Zoltán a Telex Téma podcastjában azt mondta: ő soha nem a Corvinust kritizálta, hanem kizárólag az egyetem vezetésén kérte számon az adott ügyet. A volt docens szerint az egyetem nem egy vállalat, hanem egy közfeladatokat ellátó szervezet, amiket a volt egyetemi vezetők néha összekevernek.

Egy egyetem oktat és hivatalos diplomát ad ki, ezért a vizsga menete is közügy, ha valaki a vezetőségből etikátlanul és szabálytalanul vizsgáztat le egy tanulót, arról beszélni kell, mert az tényleg közügy, meg kell óvni az intézményt attól, hogy lecsússzon a lejtőn – mondta Ádám Zoltán.

Az elbocsátott oktató azért nem adja fel, a kirúgásától 30 napja van fellebbezni, és a TASZ segítségével várhatóan ezt meg is teszi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!