Cáfolja a legnagyobb laboratóriumi magánszolgáltató, hogy felvásárolná az állam

2023. október 30. – 20:35

Másolás

Vágólapra másolva

A Telexhez eljuttatott közleménye szerint sem a Synlab, sem a mögötte álló cégcsoport sem szóban, sem írásban nem kapott közvetlen, illetve informális vételi ajánlatot az államtól, illetve más féltől.

Mint írják, a Synlab csoportnak nem áll szándékában eladni a Synlab Hungary Kft-t, és a sajtóban ezzel kapcsolatban megjelent állítások alaptalanok.

Laborhálózatra vethetett szemet a magyar állam, nemzeti szolgáltatót építene címmel közölt cikket október 27-én a Világgazdaság online. Ebben arról írnak, hogy hamarosan állami kézbe kerülhet a közfinanszírozott fekvő- és járóbeteg ellátás legnagyobb laboratóriumi magánszolgáltatója, a Synlab Hungary Kft.

A gazdasági portál által megkeresett piacot jól ismerő szakértő úgy fogalmazott, hogy korrektebb döntés az állam részéről megvenni a legnagyobb magán egészségügyi szereplőt, mint rendeletekkel kivéreztetve kiszorítani a területről.

A cikk szerint ismert cél a magánlaboratóriumok kiszorítása az állami ellátásból, ezek kiváltására hozták létre a Nemzeti Orvoslaboratóriumi Diagnosztikai Nonprofit Kft-t, ahogy erről korábban a Telexen is olvashattak.

Az átalakítás eredeti határideje 2021 nyara volt, amit idén novemberre toltak el, eddig kellene átvennie a szolgáltatást az új cégnek az eddigi szolgáltatóktól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!