A viharos szél felborított egy buszt Békés megyében, egy ember súlyosan, 18-an könnyebben megsérültek

2023. október 27. – 19:29

Másolás

Vágólapra másolva

Egy ember súlyosan, tizennyolc pedig könnyebben megsérült Mezőberény és Békés között, ahol a viharos szél felborított egy menetrend szerint közlekedő autóbuszt péntek délután – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa az MTI-vel.

A baleset 16 óra után néhány perccel történt Békés és Mezőberény között, a 470-es főút 4-es kilométerénél. Több mentőegységet is riasztottak a balesethez, a sérülteket helyszíni ellátásukat követően kórházba vitték.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel közölte, hogy egy embert a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk az autóbusz alól. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon azt írta, hogy a mentés és a helyszínelés miatt az érintett útszakaszon félpályás lezárás van érvényben.

Az időjárás előrejelzés szerint a következő napokban is marad az esős, erősen szeles idő, ezért a rendőrség azt kéri, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális időjárási körülményekről, és fokozott óvatossággal közlekedjenek.

Áramkimaradások, kidőlt fák, megbontott tetők

Baranya vármegyében 13, Csongrád-Csanád vármegyében pedig négy településen nincs áram a viharos időjárásban elektromos vezetékre dőlt fák miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel. Az áramkimaradás mintegy 5000 fogyasztási helyet érint, és a tűzoltók folyamatosan tisztítják meg az elektromos vezetékek környékét a faágaktól, hogy az áramszolgáltató mielőbb helyre tudja állítani az ellátást.

A viharos szél miatt országszerte 160 esetben avatkoztak be a tűzoltók, és még több mint száz helyre kell kivonulniuk a következő órákban. A legtöbb esetben útra, kerítésre, elektromos vezetékre dőlt fák miatt érkezett riasztás a katasztrófavédelem ügyeletére, illetve több esetben épületekben is keletkezett kár.

A Baranya vármegyei Dencsházán egy templom kétszer négyméteres csúcsdíszét fújta le a szél, míg a vihar miatt a helyi iskola kéménye is ledőlt, emiatt az épület fűthetetlenné vált. A Baranyában 47 családi házban keletkezett kár, tetőket, kéményeket bontott meg az erős szél.

Szegeden egy általános iskola tetejét bontotta meg a viharos szél, míg a bajai Rókus utcai kórház tetején a napelemtáblákat szakította le a szél 30 négyzetméteren. Ennek során néhány tábla leesett, és a környező épületekben is kárt okoztak, illetve több helyen elektromos vezetékek is leszakadtak.

A katasztrófavédelem honlapján olvasható tájékoztatás szerint a vihar elsősorban a déli vármegyékben, de a Balaton-környékén is sok gondot okozott, Szántód és Zamárdi között, valamint Tihanyban kidőlt fák akadályozták a forgalmat, a tihanyi révnél pedig egy távközlési oszlop dőlt az útra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!