6 millió forintot követel a Budapesti Közművek Láng Zsolttól, mert szerintük úgy vette fel a fizetését, hogy nem dolgozott meg érte

2023. október 13. – 13:56

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint hatmillió forintot kér vissza Budapesti Közművel Láng Zsolttól, mert annak ellenére, hogy Felügyelőbizottsági tag volt a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő társaságokban, elmulasztotta a tisztséggel járó, jogszabályban rögzített feladatainak teljesítését – derül ki a Budapesti Közművek felhívásából.

Láng Zsolt, a volt fideszes országgyűlési képviselő, a Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa 2019 decembere és 2022 májusa között a BVH Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt.-ben, majd később a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-ben volt felügyelőbizottsági tag. A társaságok azonban azt állapították meg a jegyzőkönyveikből, hogy Láng több esetben nem jelent meg a bizottsági üléseken, sokszor késve érkezett, valamint a napirendi pontok érdemi tárgyalása előtt távozott. Ez alapján arra jutottak, hogy a képviselő a két és fél éves időszakban a Felügyelőbizottsági ülések közel felén nem dolgozott. Ennek ellenére felvette a neki járó pénzt: összesen 6,17 millió forintot.

A társaság azt írja, megértik, hogy elfoglalt politikusként nem tudott időt szánni arra, hogy havi egy alkalommal megjelenjen az üléseken. Ugyanakkor azt gondolják, hogy Láng nem az a fajta ember, aki úgy veszi fel a fizetését, hogy nem dolgozott meg érte.

„Joggal feltételezhető, hogy Láng Zsolt úr nem várhatja el a foxi-maxi jelleggel, munka nélkül általa felvett adófizetői közpénzt.

A képviselő úrtól beérkező teljes összeget a köztisztasági dolgozóink munkafeltételeinek további javítására fogjuk fordítani” – teszik hozzá. Arra is felhívják a képviselő figyelmét, ha 8 napon belül nem történik meg a tranzakció, akkor kénytelenek lesznek jogi lépéseket tenni.

Hasonló játszódott le néhány nappal korábban, csak akkor a Budapesti Közművek Zrt. vezérigazgatójának, Mártha Imrének járó prémiumot nehezményezte Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis ezt szóvá is tette egy Facebook-posztban, amiben 8-10 milliós jutalomfalatról és a főváros kasszáját kipakoló Gyurcsányról írt. A fővárosi cég korábban a Telexnek azt írta, a vezérigazgatónak járó prémium nem eseti döntés alapján történt, annak mértékét a munkaszerződés rögzíti, és feltételei vannak.

Az üggyel kapcsolatosan kérdéseket küldünk Láng Zsoltnak, amennyiben válaszokat kapunk, cikkünket frissítjük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!