Hosszú idő után ismét nyilvánosan szerepelt Rogán Antal

2023. október 12. – 22:59

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú idő után először jelent meg és mondott beszédet egy nyilvános eseményen Rogán Antal – szúrta ki a Népszava.

Ahogy a lap is írja, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az elmúlt években nem nagyon szerepelt nagy nyilvánosság előtt. A parlamentben öt év után is csak akkor szólalt fel, amikor a házszabály szerint már muszáj volt válaszolnia egy azonnali kérdésre. Belső körben vagy kifejezetten fideszes rendezvényeken voltak csak megnyilvánulásai. Például a tihanyi Tranzit Fesztiválon tartott előadást, ahol kivételesen pont az ő mondandóját nem adták élő adásban.

Ezért is érdekes, hogy most megjelent és beszédet is mondott Békésszentandráson, a Bordűr Wellness Hotel átadó ünnepségén. Beszédében a magyar turizmus teljesítményéről beszélt, és sajnálkozott, hogy az orosz-ukrán, illetve az izraeli konfliktusok miatt a közeljövőben ismét mérsékeltebb lesz az ezen országokból érkező turisták száma. Ettől függetlenül méltatta az ország vidéki szálláshelyeinek megújítását célzó programot, amiben a békésszentandrási hotelt is felújították.

„A beruházás összege több mint nettó 4 milliárd forint, a csaknem 50 százalékos pályázati támogatás nélkül a felújítás nem jöhetett volna létre” – mondta Barna Antal, a Körösparti Nyár Plusz Zrt. vezérigazgatója. A hotel létrejötte a tervek szerint 40 munkahelyet teremt majd, és számos környékbeli vállalkozásnak tud munkát adni.

Korábban a Telex is készített videót arról, hogy Rogán Antalt gyakorlatilag nem lehet elérni, nyilvános szereplésen látni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!