Öt és fél évet kapott az M2-esen száguldozó sofőr, akit a rendőrök szorítottak le az útról

2023. október 12. – 20:18

Másolás

Vágólapra másolva

Öt és fél év börtönt kapott az a sofőr, akit a rendőrök augusztusban szorítottak le filmbeillő módon az M2-es autópályán – közölte az RTL Híradója.

Az elítélt férfi augusztusban Vácon kezdte el a száguldozást, majd a rendőrség jelzései ellenére inkább a gázba taposott. Volt, hogy 200-zal száguldozott, ráadásul papucsban vezetett. N. Csaba még elfogásakor is azt üvöltötte a rendőröknek, hogy „megdöglötök”.

Az RTL szerint tárgyalás során a férfi tagadta a gyorshajtást, csak azt ismerte el, hogy eltiltás alatt vezetett.

Az ítélet nem jogerős, de ha az lesz, akkor a sofőrnek összesen hét évre kellene börtönbe vonulnia, ugyanis korábban is kapott felfüggesztett börtönbüntetést. Emellett 10 évre eltiltották a vezetéstől.

N. Csaba élettársa az RTL-nek azt mondta: a férfi nem veszélyeztette a forgalmat, épp ellenkezőleg, ő volt életveszélyben az üldözés miatt. Szerinte inkább a rendőrök voltak azok, akik balesetveszélyesen közlekedtek.

A rendőrök általában tényleg nem szoríthatnak le úgy autóst, ahogy azt N. Csaba esetében tették, de egy utóbbi vizsgálat szerint jogszerűen, arányosan és szakszerűen jártak el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!