„Megdöglötök” – üvöltötte az M2-es autópálya papucsos ámokfutója a rendőröknek, amikor lekapcsolták

2023. augusztus 2. – 23:46

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre hajmeresztőbb részletek kerülnek ki az M2-es autópályán száguldozó Mercedes sofőrjéről, akit a rendőrség kedd reggel kapott el egy autósüldözés után.

Az RTL híradója szerint N. Csaba, aki menekülni próbált,

még elfogásakor is azt üvöltötte a rendőröknek, hogy „megdöglötök”.

Mint kiderült a jogosítvány nélküli férfi Vácon kezdte el a száguldozást, amikor a rendőrségi ellenőrzés során egy autós a hang- és fényjelzések ellenére inkább a gázba taposott. Volt, hogy 200 km/h-val száguldozott, ráadásul papucsban vezetett.

A rendőrök elé tudtak vágni autójukkal, mire a menekülő férfi rárántotta a kormányt a vele egy vonalban haladó rendőrautóra. A kocsit vezető Gál Zsombor, a Váci Rendőrkapitányság körzeti megbízottja később azt mondta: „Dolgozott az adrenalin, de tudtam, higgadtnak kell maradnom”.

A férfinak korábban már számtalan szabálysértési ügye volt, azt is tudták róla, hogy nincs jogosítványa. A rendőrök azt gondolták, hogy az ámokfutó nem fog önként megállni. N. Csaba még akkor sem akart kiszállni a kocsiból, amikor a kocsija már képtelen volt mozdulni, és fegyveres rendőrök vették körül. Az RTL szerint ki kellett rángatni a Mercedesből.

A vezetéstechnikai oktató szerint a rendőrök jól végezték a dolgukat: megállították a menekülő autóst és figyeltek a szabályosan közlekedőkre is. A férfi letartóztatásáról csütörtökön dönt a bíróság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!