Az M2-esen menekülő mercist üldöző rendőrben dolgozott az adrenalin, de tudta, higgadtnak kell maradnia

2023. augusztus 2. – 13:24

Másolás

Vágólapra másolva

„Dolgozott az adrenalin, de tudtam, higgadtnak kell maradnom” – mondta Gál Zsombor, a Váci Rendőrkapitányság körzeti megbízottja, aki azt a rendőrautót vezette a Dunakeszinél, amire ráhúzta a kormányt egy menekülő mercis. Az üldözés még kedden történt az M2-es autóúton, a rendőrség pedig a hivatalos Facebook-oldalán posztolt az esetről, megszólaltatva a rendőrt.

Ahogy arról a Telexen is írtunk, egy keddi rendőrségi ellenőrzés során egy autós a hang- és fényjelzések ellenére inkább a gázba taposott, esetenként 200 km/óra sebességre gyorsulva az M2-es autópályán egy szürke Mercedesben. A reggeli forgalom miatt viszont kénytelen volt lassítani, így a rendőrök elé tudtak vágni autójukkal, ráadásul erősítésként megérkezett egy másik rendőrautó is. A férfi megpróbálta megelőzni az első autót, de nekiütközött, így az lesodródott a leállósávba. Ekkor a menekülő férfi rárántotta a kormányt a vele egy vonalban haladó rendőrautóra.

Az üldözést egy autós fedélzeti kamerája is rögzítette, ezt itt lehet megnézni:

A rendőrségi poszt szerint Gál Zsombor „tövig nyomta a gázpedált, hogy ne veszítse szem elől a menekülőt”, majd sikerült a menekülő Mercédesz elé vágnia, 50-60 km/h-ra fékezve az autóst, akit aztán a közben megérkező másik rendőrautóval együtt megállásra bírtak.

Gál őrmester kirúgta a kocsi eldeformálódott ajtaját, kipattant és felszólított

– olvasható a rendőrségi posztban, amihez négy fotót is mellékeltek. A bejegyzésből az is kiderül, hogy Gálnak az üldözéses elfogás után úgy köszöntek kollégái, hogy „Mi van, M2?”, vagy hogy „tökös intézkedés volt”.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el rendőri ellenőrzés elől elmenekülő férfival szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!