Őrizetbe vették a XX. kerületi általános iskolánál halálos balesetet okozó teherautó-sofőrt
2023. október 10. – 17:46
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt gyanúsítottként hallgatta ki azt a 48 éves tehergépkocsi-vezetőt, aki kedden reggel a XX. kerületi Gyulai István Általános Iskolánál egy 9 éves fiú halálát okozta azzal, hogy kidöntötte a kerítést.
A sofőrt a rendőrség már őrizetbe is vette, írta a Police.hu.
A Hamburger Recycling Hungary Kft. a Telexnek megerősítette, hogy a balesetben az ő egyik tehergépkocsijuk volt érintett. Az autóval az iskolai papírgyűjtésről hoztak el anyagot ma reggel.
A cég ügyvezetője azt közölte, hogy „munkatársunkkal még részletesen nem volt alkalmunk beszélni és nem is kaptunk a rendőrségtől, sem pedig más helyről hivatalos tájékoztatást. Cégünk minden munkatársa megrendült a történtek kapcsán, mély részvétünket fejezzük ki a kisfiú családjának, hozzátartozóinak, az iskolának és várjuk, hogy tisztázódjon, pontosan mi történt a helyszínen. Addig is kapcsolatot tartunk az iskolával, hogy miként tudunk a leghasznosabban segíteni ebben a tragikus helyzetben.”
A Külső-Pesti Tankerületi Központ, amelyhez az iskola is tartozik, megkeresésünkre a következőket közölte a balesetről és annak utóéletéről: „A Tankerületi Központ vezetősége és a műszaki osztály is azonnal a helyszínre sietett, és egyeztetett az iskolával illetve a nevelőtestülettel a balesetről. Az eset miatt iskolapszichológus fogja segíteni a gyerekeket a következő napokban, a további teendőkről a vizsgálat lezárulta után lehet döntést hozni. A Külső-Pesti Tankerületi Központ munkatársai őszinte részvétüket fejezik ki a családnak.”
A halálos baleset ellenére az iskolában kedden a tanítás mellett döntöttek. Az iskola igazgatója azt közölte, hogy a gyerekeket pszichológus segítette, és természetesen, ha a szülők úgy döntöttek, hazavihették a gyerekeiket az iskolából a nap folyamán.