Az sem biztos, hogy lesz szuperkórház, de Kocsis Máté felesége már tízmilliókat nyert a projekttel

2023. október 9. – 09:28

Másolás

Vágólapra másolva

Hat évvel azután, hogy Balog Zoltán akkori illetékes miniszter bejelentette az M1–M7-es autópályák bevezető szakasza és a 7-es balatoni főút közötti területre tervezett szuperkórház tervét, Takács Péter egészségügyi államtitkár azt mondta az Indexnek: ennyi idő elteltével sem történt a területen semmi konkrét, és azt sem tudta megmondani, lesz-e valaha ott szuperkórház 1200 üres ággyal. A műsorban azt mondta, szerinte akkor vágnak majd bele a építkezésbe, ha a gazdasági helyzet is engedi, nekik pedig van B tervük a szuperkórház helyett. Ez szavai szerint így néz ki: „a mostani ellátórendszert optimalizáljuk úgy, hogy megfelelő ellátási színvonalat tudjon a lakosságnak biztosítani”.

A beruházás halasztására utal, hogy a kormány nemrég eltörölte azt a tervet, melynek értelmében Budapest határában egy új autópályás és egy főúti csomópont létesülne. Enélkül kevésbé lenne megközelíthető a kórház is.

A kórházberuházás projektfelelőse a 2018-ban alapított DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt, melynek vezetője ősszel arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy gazdasági körülmények miatt át kellett ütemezni a projekteket, de a kormány továbbra is szeretné felépíteni azt. A 24.hu a hétfői cikkében azt írja, hogy gazdasági helyzet a céget is érintette, hiszen az előző évi harminc munkavállaló után már csak nyolc főt foglalkoztattak ősszel, és Bedros J. Róbert akkor azt is elmondta, hogy az állami cég alapítása óta nyolcmilliárd forintot használtak fel.

Ugyanakkor a cég igazgatóságában és felügyelőbizottságában nincs kifejezett megszorítás: az alapítás óta az igazgatóság tagja Kocsis Máténak, a Fidesz frakcióvezetőjének a felesége is, aki azóta bruttó 550 ezer forint fizetést vesz fel havonta a cég által közzétett adatok szerint. Ez összesen bruttó 34 millió forintot jelent.

Felügyelőbizottsági tagként foglalkoztatták korábban, jelenleg pedig már elnök a kormánypárti Megafon Központ vezetője és tulajdonosa, aki tagi megbízatásáért bruttó 350 ezer forintot vett fel havonta, elnöki posztján pedig havonta bruttó 450 ezret kap. Kovács István Gergely – aki egyben az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója – 2018-as kinevezése óta bruttó 24 millió forintot meghaladó fizetést vett fel a projektcégtől – írja a 24.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!