A nagyszerű jogászprofesszor – Orbán Viktor is megemlékezett Sólyom Lászlóról

2023. október 8. – 14:29

Másolás

Vágólapra másolva

„Elment Magyarország köztársasági elnöke, a nagyszerű jogászprofesszor. Isten nyugosztalja Sólyom Lászlót!” – ezekkel a szavakkal és egy 2010-ben készült, közös fotóval emlékezett meg a vasárnap elhunyt államfőre Orbán Viktor Facebookon.

Novák Katalin egy frissebb fotót választott, ami szintén a Sándor-palotában készült az elmúlt másfél évben.

„A rendszerváltás, vagy ahogyan ő mondta, a jogállami forradalom utolsó közjogi méltósága is itt hagyott minket” – írta Facebook-oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint Sólyom László hajlíthatatlan személyiség és a hajthatatlan erkölcsi meggyőződés a mindennapi közéleti küzdelmekben részt vevők számára sokszor arisztokratikus kívülállásnak látszik, a politika harcosai közül ezért is érezték kevesen sajátjuknak.

Karácsony szerint a volt köztársasági elnök sírjára azt írhatnánk: élt 1989 és 2010 között. „Élete összefonódott a harmadik Magyar Köztársasággal. Számunkra, akik itt maradtunk, a szellemi hagyatéka azt az erkölcsi és politikai parancsot támasztja, hogy felépítsük a negyedik köztársaságot. Az egyenlő méltóság és az emberiség közös öröksége iránti felelősség szabad országát.”

„Elment Sólyom László elnök úr. Tudós-politikus volt, a saját igazában megingathatatlan, az új Magyarország teoretikus szerkesztője, az általa is szabott közjogi keretben később államelnöke” – így búcsúzott a volt köztársasági elnöktől Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

„Makacs állhatatossága őrizte a Köztársaságot. Vitáink nem tépázták meg, legfeljebb árnyalták tekintélyét. Középen hitte és látta magát a bomlasztó küzdelemben, volt, amikor tényleg ott is állt. Épített, de volt hogy hagyta, hadd málljon”.

„Elment Sólyom László. Nem csak államfő volt. Hanem a demokratikus Magyarország talán utolsó igazi szimbóluma. Újra ilyen tisztességes, a környezet védelméért, a jövő generációiért kiálló elnökre lenne szüksége a magyar nemzetnek” – fogalmazott Facebook-posztjában Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.

„Sólyom Lászlónak elévülhetetlen érdemei vannak a demokratikus átalakulás jogállami kereteinek meghatározásában, valamint az ebből fakadó alkotmányossági elvek kialakításában” – áll az LMP közleményében.

A párt teljes politikai közössége tisztelettel és főhajtással emlékezik a volt köztársasági elnökre, aki szerintük valódi, pártokon felül álló intézményként tekintett hivatalára, ahol nem személye volt az elsődleges, hanem az a legfőbb közjogi tisztség, amit képviselt. „Az LMP politikai közössége külön hálás volt Sólyom Lászlónak azokért az erőfeszítésekért, amiket a környezeti értékeink védelme érdekében tett egész pályafutása alatt” – tették hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!