Laci csak egy adag ételt akart kiszállítani, egy éve fémek tartják össze a combját

Legfontosabb

2023. október 4. – 07:06

Laci csak egy adag ételt akart kiszállítani, egy éve fémek tartják össze a combját
Fotó: police.hu

Másolás

Vágólapra másolva

Öt-hét korsó sört és négy-öt, ötven százalék alkoholtartalmú likőrt fogyasztott M. Imre 2022. szeptember 10-én, délután öt órától éjfélig az egyik pesti szórakozóhelyen, majd a barátaival töltött este végén együtt sétáltak a körútig. A Corvin-negyednél elbúcsúztak, a 8-10 fős társaság egy belváros felé tartó villamosra szállt, a Budán lakó M. pedig egyedül maradt. Már hajnalodott, amikor a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészetének Hungária körúti irodájában részletesen felidézte ezt, illetve az éjfélt követő szűk óra eseményeit.

Miután barátait elvitte a 4–6-os, M. úgy döntött, taxival megy haza. A szerkesztőségünk birtokába került vallomása szerint a következő 20-25 percben három különböző társaság telefonos applikációjával próbált fuvart szerezni, de nem járt sikerrel. Bár a kihallgatása során állította, hogy nem érezte az alkohol hatását, nem szédült és nem is hányt, a sikertelen taxikeresés után megnyitotta a Share Now közösségi bérautó-szolgáltató applikációját.

A cég több száz autója elérhető Budapesten. A regisztrált felhasználók könnyen találhatnak megfelelőt, majd a foglalás után 25 percük van beszállni, és elindulni a kiválasztott járművel. M. Imrének csupán a Práter utca 4.-ig kellett gyalogolnia, mielőtt kinyitotta az ott parkoló Peugeot e208 villanyautót. Először a Futó utcába kanyarodott, innen az Üllői útra, majd a Ferenc körútra, a Petőfi híd irányába.

Hat percig bérelte az autót, közben ütötte el a futárt

Azokban a percekben, amikor M. egyre türelmetlenebbül próbált taxit hívni, a Wolt futárcég egyik munkatársa hazafelé tartott a szeptember 10-i műszak végén. Laci aznap húsz címre szállított ételt, mielőtt úgy döntött, hazamegy. Mielőtt belépett budai házuk kapuján, jelzett a telefonja, hogy újabb megrendelés érkezett Pestről. Hátán a világoskék kockahátizsákkal Laci visszaült robogóra, kiszállított még egy adag ételt a Lónyai utcába, majd hazafelé vette az irányt a Petőfi hídon.

Mielőtt átért Budára a robogóval, felbukkant mögötte egy fehér Peugeot e208, a Share Now bérautója, amely percekkel korábban még a Práter utcában parkolt. Mindkét jármű a szélső sávban ment, a jegyzőkönyv szerint nem volt köztük jelentős sebességkülönbség, ennek ellenére a hídon sétáló járókelők, illetve két közelben haladó autó utasai hatalmas csattanást hallottak, amikor M. Imre a bérautóval hátulról elütötte Lacit.

A bérautó valós sebességéről tudhatott a Share Now központja, hiszen a cég távfelügyeleti rendszere a GPS-adatok alapján minden esetben továbbítja ezt az operátorok felé, és mint a cégtől megtudtuk, ezekre az információkra alapozva kizárhatják a szabálytalanul vezető felhasználókat a szolgáltatásból, illetve közlekedési baleset esetén továbbítják az adatokat a rendőrségnek. Ezért feltehető, hogy a mostani esetben is ez történt.

A baleset sematikus rajza a rendőrségi iratokból – Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság
A baleset sematikus rajza a rendőrségi iratokból – Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság

A szemtanúk vallomásai hasonlóan idézik fel a következő másodpercek eseményeit. A jegyzőkönyvek szerint a fehér Peugeot nagy erővel ütközhetett a robogónak, mert a futár lezuhant a nyeregből. Arccal Pest felé esett az úttestre, ezután magzati pózba gömbölyödött a sokktól, hátán a hatalmas hátizsákkal, és nem mozdult. Amikor a közelben állók odasiettek a magatehetetlenül fekvő Lacihoz, látták, ahogy az összetört autó fékezés nélkül továbbhajt, orrán a robogó maradványaival, és az úttesten szikrákat szórva eltűnik Buda irányában. Többen segítettek a súlyosan sérült futárnak, mielőtt megérkeztek a mentők és a rendőrség. Lacinak szerencséje volt, mert az egyik szemtanú mentőápoló, ezért óvatosan mozdították meg őt, amikor levágták a hátáról a futárdobozt, hiszen nem lehetett tudni, hogy milyen sérüléseket szenvedett.

A Share Now autóbérlésről szóló összesítése szerint M. Imre 0 óra 48 perckor nyitotta ki a bérautót Pesten, majd Budán, az Irinyi József utca 35. előtt 0 óra 54 perckor zárta le, miután leparkolta az elektromos Peugeot-t. A rendőrségen M. úgy idézte fel a történteket, hogy egy méteren belül volt a robogó az autó orra előtt amikor észrevette, és mire fékezhetett vagy sávot válthatott volna, nekiütközött. Vallomása szerint azért hajtott tovább a baleset után, mert olyan helyet akart keresni, ahol biztonságosan le lehet parkolni. Ezután tervezte, hogy visszamegy a helyszínre. A KRESZ szerint köteles lett volna megállni a baleset helyszínén, és segíteni a baleset sérültjének, vagyis a gyanú szerint ennek elmulasztásával önmagában megsértett egy fontos jogszabályt.

Bár M. a rendőrségen kitartott azon állítása mellett, hogy nem akarta cserben hagyni a balesetben vétlen motorost, a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Telex kérdésére adott válaszában azt írta, hogy a baleset után indított, cikkünk megjelenésekor több mint egy éve zajló eljárásban a segítségnyújtás elmulasztása tényállást is vizsgálják. Mivel Laci csípőcsontja, medencéje, egy gerinccsigolyája és a combcsontja eltört, valamint megsérült a fogsora is, a bérautót vezető M. Imre ügyében súlyos testi sértést eredményező ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomoznak.

Ennyi alkohol után bűncselekmény a vezetés

A baleset után elvégzett légalkoholszint-mérés eredménye 0,72 milligramm/liter volt. Ez közel háromszorosa a 0,25 mg/l határértéknek, amely felett nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek minősül az ittas járművezetés, vagyis a még folyamatban lévő ügy megítélése ebből a szempontból is súlyos.

Az ittas járművezetőkkel szemben alkalmazott szankciókról, illetve az ittas sofőrök esetében is kötelező utánképzések tapasztalatairól a közelmúltban kétrészes videót láthattak a Telexen, Eltiltottak címmel (első rész, második rész). Érdemes felidézni a videókban megszólaló közlekedési pszichológus nyilatkozatát, hogy érthetőbbé váljon, mi játszódhatott le 2022. szeptember 11-én, éjfél körül M. Imrében, mielőtt meghozta élete legrosszabb döntését, és autóba ült.

Kovácsné Zsoldos Ilona, a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont munkatársa az interjúban elmondta, hogy bár sokan tisztában vannak azzal, hogy alkoholfogyasztás után nem ülhetnek volán mögé, mégsem veszik komolyan a kockázatokat. Szintén a kötelező utánképzések tapasztalata, hogy az ittasan balesetet okozó autósok sokszor csak akkor szembesülnek tettük súlyával, amikor meghallgatják a többiek történeteit.

Több mint egy évvel a baleset után Laci biztos abban, hogy többé nem dolgozhat futárként, de ezen kívül keveset tud arról, hogy miként folytatódik az élete. A baleset után a János kórházba szállították, és az ország egyik legjobb hírű baleseti sebésze operálta meg, a műtét során fémimplantátumokkal rögzítették törött csontjait. Laci hálás az orvosának, de a baleset utáni hatodik napon, saját felelősségére elhagyta a kórházat az ottani állapotok miatt.

Az első meglepetés akkor érte, amikor a baleset másnapján M. Imre lépett a kórházi ágyához, noha előzőleg nem találkoztak és nem is beszéltek egymással. A gázoló bocsánatot kért, de Laci nem tudott megszólalni.

M. felajánlotta neki, hogy kiveszi részét a kártérítésből, ezért abban állapodtak meg, hogy a nővérpultnál hagyja az elérhetőségét. Laci végül 500 ezer forintot kapott tőle egy összegben, amikor pedig legutóbb beszéltek, M. Imre felajánlotta, hogy havonta 50 ezer forinttal fogja támogatni.

Hogy meddig? A választ senki nem tudja, mert Lacival egy kicsit megállt az idő, amikor elütötték, és pontosan ez az a mozzanat, amivel nagyon kevesen számolnak, amíg nem lesznek egy ilyen súlyos baleset részesei. A harmincéves fiatalember jelenleg újabb orvosi felülvizsgálatra vár, ennek eredménye meghatározhatja, hogy milyen rehabilitációra lesz szüksége, meddig tart még a lábadozás, illetve az is körvonalazódik, hogy mennyit nyerhet vissza végül korábbi egészségéből.

Tétlenség, éles fájdalom és hosszú várakozás

A robogó és az autó állapota a baleset után – Fotó: Budapesti Rendőr-főkapitányság A robogó és az autó állapota a baleset után – Fotó: Budapesti Rendőr-főkapitányság
A robogó és az autó állapota a baleset után – Fotó: Budapesti Rendőr-főkapitányság

„Az egyik combom még mindig centiméterekkel vastagabb, mint a másik, a törött részeket most is fémek fogják össze” – meséli Laci, aki a napjait nagyrészt otthon tölti. A tétlenség mellett a visszatérő fájdalmak foglalkoztatják leginkább. Ezeket a fogfájáshoz hasonlítja és mint mondja, bármikor, akár éjjel is jelentkezhet az erősen nyilalló érzés, hiszen az implantátumok idegek és izmok közelében találhatók. A következő műtét egy év múlva lehetséges, ekkor az összes fémet kiveszik majd az orvosok, majd újabb felépülési időszak következik, és közben rengeteg kérdésre kell választ találni.

Laci többé nem lesz motoros futár, ez már most biztosra vehető.

A lábadozásban gyógytornász segítette, és pszichiátert is igénybe vett. A motorvezetéstől nem fél, a magasság és a zuhanás gondolata, illetve a vér látványa viszont sokáig elborzasztotta.

Szülei a BÜSZI Független kárrendezési irodát bízták meg a képviseletével. A cég ügyvezetője, dr. Vinkelman András biztosítási szakjogász azt válaszolta a Telex kérdéseire, hogy a kártérítési eljárás még tart, az igazolhatóan kiesett jövedelem ellentételezésére, illetve sérelemdíj-előlegként pedig mostanáig több millió forintot kapott a balesetben vétlen futár. Laci ehhez hozzáteszi, hogy ez az összeg a baleset miatt felmerült költségeit ugyan nagyjából fedezte, de ennél többet nem.

A 2022. szeptember 11-én, a Petőfi hídon történt balesethez hasonló ügyekben az orvosi értelemben vett végállapotról, tehát arról, hogy Laci egyáltalán visszanyerheti-e korábbi testi épségét, legkorábban a balesetet követő egy év után készülhet szakvélemény. A szakértő szerint tehát várni kell. A kárrendezési eljárás és a kifizetések jelentős része még szintén hátravan, így a teljes összeg is lényegesen magasabb lehet az eddiginél, de felelőtlenség volna konkrét számokról beszélni dr. Vinkelman szerint.

Laci esetében a végállapot véleményezésére a rendőrség csak idén szeptember elején rendelt ki orvos szakértőt. A biztosítási szakjogász szerint a fémimplantátumok kivételének szükségessége, illetve azok jelenlegi mozgáskorlátozó hatása miatt ezúttal még nem állapítják majd meg, hogy Lacinak milyen hosszú távú egészségi következményekkel kell számolnia. Legfeljebb az derülhet ki hamarosan, hogy büntetőjogi szempontból maradandónak tekinthető-e a sérülése, vagy sem. Utóbbi elsősorban azt határozhatja meg, hogy milyen büntetést kap M. Imre, akinek a jogosítványát azonnal bevonták. Vele is szerettünk volna interjút készíteni a történtekről, ezért megkértük Lacit, hogy adja át az ezzel kapcsolatos üzenetünket, de azt a választ kaptuk M.-től, hogy nem kíván nyilatkozni.

Dr. Herpy: Így számolja ki a bíróság a büntetést

Dr. Herpy Miklós közlekedési ügyvéd szerint amikor valaki egy baleset okozójaként mulasztja el a segítségnyújtást, és ezzel bűntettet követ el, ezen túl pedig súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntettével gyanúsítják, akkor a büntetése attól függ, hogy a baleset vétlen résztvevőjének sérülései teljesen meggyógyulnak-e, esetleg maradandó vagy súlyos egészségkárosodást szenved.

Hasonló ügyekben a bíróság a segítségnyújtás elmulasztásáért kiszabható 3 évig terjedő szabadságvesztés büntetési tételét, illetve az ittasan, maradandó egészségkárosodás okozása miatt kiszabható 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetési tételeit veszi alapul, fejtette ki az ügyvéd. Ebben az összetett helyzetben úgynevezett halmazati büntetésre kell számítani, vagyis ilyenkor a felmerülő súlyosabb büntetési tétel felével emelik meg a felmerülő büntetési tételt, így a kiindulási alap összességében 7,5 év szabadságvesztés lehet.

A végleges ítélet meghozatalakor a bíróság a felmerülő büntetési tételek középmértékéből indul ki, de dr. Herpy szerint az enyhítő és súlyosbító körülmények mérlegelése után ehhez képest enyhébb vagy súlyosabb szabadságvesztés is elképzelhető. Azért fontos pillanat ez, mert a törvény szerint legfeljebb 2 évig tartó szabadságvesztést lehet felfüggeszteni. Ha viszont nem találnak olyan körülményt, ami alapján ilyen mértékben enyhíthető a büntetés minimum 2 év szabadságvesztésre, akkor a Petőfi hídihoz hasonló gázolás okozója letöltendőre számíthat, továbbá évekre elvehetik a jogosítványát az összes kategóriában, és ezt csak utánképzéssel szerezheti vissza. Az ügyvéd a rövidebb, de letöltendő szabadságvesztést tartja leginkább valószínűnek a hasonló esetekben.

A Share Now szigorúan bánik az ittas bérlőkkel

Bár az autó kötelező biztosítása megtéríti a robogós futár kárát, az alkoholosan befolyásolt állapotban való vezetésre és a segítségnyújtás elmulasztására tekintettel a biztosító a cégtől függetlenül 5 millió forintig visszakövetelheti M. Imrétől a Lacinak kifizetett pénzt, hívta fel figyelmünket a közlekedési ügyvéd. A Share Now bérautók casco biztosításából ki van zárva az ittasan okozott károk rendezése, így az M. Imréhez hasonló helyzetben lévő bérlő arra is számíthat, hogy az általa összetört autó teljes javítási költségét, illetve ezen felül a bevételkiesést is ki kell fizetnie.

A Share Now autómegosztó adatvédelmi okokra hivatkozva nem árulta el lapunknak, pontosan mekkora kár érte a Petőfi hídi baleset során. Válaszukban csupán annyit írtak, hogy több millió forintról van szó, és ez sejthető is az autó sérüléseit látva. Mint hozzátették, amikor valaki rendeltetésszerűen használja a bérautókat, és így okoz balesetet, úgynevezett maximalizált önrészt kell kifizetnie, ez egyébként a Share Now díjtáblázata szerint 300 ezer forint, de külön díjért 100 ezer forintra is csökkentheti a felhasználó.

Azt is megkérdeztük, hogy hányszor okoznak ittasan balesetet a Share Now ügyfelei, de a cég adatvédelmi szabályzatára hivatkozva sem erről, sem arról nem kívántak részleteket megosztani, hogy hány anyagi kárral, illetve személyi sérüléssel végződő balesetről szereztek tudomást az elmúlt évben. Az autómegosztó válaszában kiemelte, hogy amikor egy bérlő ittasan ül volán mögé, és így okoz balesetet, nemcsak a kötelező biztosítás válhat érvénytelenné, de az önrész-maximalizálás lehetősége is megszűnik. Ilyen esetben 500 ezer forint kötbért fizettetnek a balesetet okozó bérlővel, és akkor sem illeti meg őt a kártérítési fedezet, ha amúgy volt casco az autón, mert mint a cég hozzátette, a teljes kárösszeget kifizettetik a felhasználóval.

Mire számíthat a sérült futár, akinek új életet kell kezdenie?

Vinkelman András úgy látja, kártérítési szempontból eddig nincs probléma Laci esetével. Ugyanakkor megemlíti, hogy a keresetkiesés ellentételezésének alapja kizárólag az igazolható jövedelem lehet, tehát a futárként kapott borravaló, vagy Laci egyéb jövedelemforrásai nem. Havi 70 ezer forint táppénzt kap az államtól, ami nagyon kevés, de a biztosító részben azért utalt át eddig több millió forintot, hogy kompenzálja a korábbi futárjövedelem és a mostani táppénz közti különbséget.

Mivel Lacinak pályát kell módosítania, és ez is költséges lépés, ezzel kapcsolatban is a szakértő véleményét kértük. Vinkelman András szerint, ha valaki egy baleseti sérülés miatt nem tudja folytatni a korábbi munkáját, a polgári törvénykönyv szerinti kárenyhítési kötelezettsége értelmében olyan új munkakörben kell elhelyezkednie, amit el tud látni. Ebben az esetben a biztosító köteles megtéríteni az így kieső jövedelmét, amennyiben az új munkakörében kevesebbet keres, mint előzőleg.

Amikor egy hasonló ügy érintettjének átképzésre van szüksége a pályamódosításhoz, akkor az átképzés költségét szintén a biztosító fizetheti, tette hozzá a szakértő. Ezzel kapcsolatban viszont Vinkelman András szerint szintén abból lehet gond, ha valakinek nem a teljes jövedelme van bejelentve, esetleg annak egy része más okból nem jelenik meg a jövedelemigazolásában. Ilyenkor akár az a furcsa helyzet is előállhat, hogy az illető papíron többet keres a baleset után, mint előtte, holott kevesebb pénzt visz haza.

Bár logikusnak tűnik, hogy valamilyen technikai megoldással akadályozza meg az ittas vezetést minden közösségi autós szolgáltató, ráadásul erre ösztönzi az autógyártókat az Európai Bizottság is, erre egyelőre nincs bejáratott megoldás. A Share Now a Bosch RideCare szolgáltatását (részleteket a gyártó leírásában lehet olvasni) alkalmazza autói felében olyan távfelügyeleti lehetőségként, amely képes észlelni, ha valaki dohányzik az utastérben, de a rendszer lebuktathatja az agresszív vezetőket, valamint rögzíti az autón keletkező külső sérüléseket is. A kölcsönzőcégnél megfontolnák a fedélzeti alkoholszonda beépítését is, ha ehhez megfelelőek lennének a jogszabályi és technológiai feltételek. Csakhogy, mint írják, ez éppen a jogi akadályok miatt nem megoldható Magyarországon.

Hazánkban 2010 óta folyamatosan csökken az ittasan okozott személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma. A rendőrségi statisztikák szerint 2010-ben 1883 ilyen baleset történt, tavaly 1172, és a köztes időben csupán egy-egy évben torpant meg a kedvező tendencia. Néhány héttel ezelőtt felröppent a hír, hogy változtatnának az alkoholfogyasztást követő járművezetés szabályain, és eltörölnék a zéró tolerancia elvét, amelynek kétezres évekbeli bevezetése elindította baleseti statisztika javulását. A liberalizációval kapcsolatos felvetést később Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tette helyre, amikor a kormányinfón azt mondta, nincs ilyen előterjesztés a kormány előtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!