Tizenkettedszer módosítják az alkotmányt, jön a szuverenitásvédelmi csomag: indul az őszi politikai nagyüzem

2023. szeptember 25. – 13:04

Másolás

Vágólapra másolva

Az őszi parlamenti ülésszak elején több forró témában is kérdezhetik a miniszterelnököt az ellenzéki képviselők, erre már hétfő délután meglesz a lehetőségük: pedagógusokról, vendégmunkásokról, inflációról, esetleg Mészáros Lőrinc jachtozásáról.

Közben a Fidesz csupa olyan törvényjavaslattal készül, amelyek már a 2024-es választási kampányt alapozzák meg: köztük van Lázár János átdolgozott építési törvénye és a szuverenitásvédelmi törvénycsomag, amivel „borsot akarnak törni” a szerintük „külföldről finanszírozott baloldali újságírók, álcivilek és dollárpolitikusok” orra alá. Arra viszont Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint kicsi az esély, hogy az Országgyűlés az őszi ülésszakban döntsön Svédország NATO-csatlakozásáról.

Az őszi ülésszak nem csak a törvényhozásról szól. A pártok már minden bizonnyal ráfordulnak a jövő júniusi EP- és önkormányzati választás kampányára is. A Fidesznek leginkább Budapest visszaszerzése jelentheti a legnagyobb kihívást, míg az ellenzéknek azt a feladatot kellene valahogy megugrania, hogy az önkormányzatokban továbbra is együtt tudjanak működni, miközben az EP-választáson egymás ellen versenyeznek.

A közvélemény-kutatások szerint az elmúlt hónapokban csökkent a Fidesz támogatottsága, de azért még nincs okuk pánikra. A pártválasztók körében mért 42 százalékos támogatottságukkal továbbra is magasan vezetnek a legerősebb ellenzéki párt, a 17 százalékos DK előtt.

Mindezekről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!