Facebook-posztban magyarázkodik a kutyapártost megvesztegetni próbáló fideszes választókerületi elnök

2023. szeptember 23. – 12:50

Másolás

Vágólapra másolva

Részletes Facebook-posztban reagált a Fidesz időközben lemondott választókerületi elnöke, Lévai István Zoltán azzal a vesztegetési próbálkozással kapcsolatban, amibe belebukott.

Lévairól a Válasz Online írta meg múlt héten egy, a birtokába került hangfelvétel alapján, hogy pénzt ajánlott a MKKP-s politikusnak, Aleva Mártának azért cserébe, hogy induljon el 2024-es önkormányzati választáson polgármesterjelöltként Budapest XVIII. kerületében. A választókerületi elnök az ügy kipattanása után lemondott, de azzal mostanáig várt, hogy megossza a saját verzióját a nyilvánossággal.

A szombati posztban rágalomnak minősíti a személyét ért vádakat és azt állítja, csak tesztelte a kutyapárti politikust, szövetkeznek-e a DK-val.

Az ő verziója szerint tavasz folyamán a tudomására jutott, hogy a XVIII. kerületi Demokratikus Koalíció és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt arról tárgyalnak, hogy az MKKP segítene Szaniszló Sándort polgármesteri címének megtartásában. A segítség ebben az esetben azt jelentené Lévai szövege alapján, hogy az MKKP sem a polgármesteri pozícióért, sem pedig a képviselői helyekért nem indítana jelölteket. Lévait ebben a vélt megállapodási kísérletben az zavarta, hogy „az MKKP köztudomásúan azt a képet igyekszik mutatni magáról, hogy nem elkötelezett egyetlen politikai erő mellett sem, így egyenlő távolságot tart mind a Fidesztől mint a DK-tól”. Mint írja, azért találkozott Aleva Mártával, hogy kiderítse, vajon tényleg így van-e, de „természetesen” azt a lehetőséget sem zárta ki, hogy „sikeres önkormányzati szereplésüket követően a XVIII. kerület érdekében program alapon” együttműködjenek.

Lévai ezt követően azt panaszolja el, hogy Aleva Márta őt megtévesztve, előre megtervezetten, jogellenes módon beszélgetéseinkről felvette a beszélgetést. Szerinte a DK-MKKP paktumot az is bizonyítja, hogy Szaniszló Sándor kerületi DK-s polgármester „saját bevallása szerint is tudott az akcióról”, amit kifejezetten az ő lejáratására szerveztek.

Lemondását így indokolja: noha saját bevallása szerint jogsértést nem követett el, a történtek következményeinek ismeretében a hibájáért a politikai felelősséget vállalja. Ugyanakkor a Kossuth Ferenc-telep és Belsőmajor telep iránt érzett felelősség miatt a továbbiakban mint egyénileg megválasztott önkormányzati képviselő fog dolgozni – írta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!