Ha volt is rekreációs központ, arról sem a korábbi, sem a mostani polgármester nem hallott

2023. szeptember 22. – 17:14

Ha volt is rekreációs központ, arról sem a korábbi, sem a mostani polgármester nem hallott
A Lila-hegyen sok szép és nagy ház áll, de ez más most más miatt lett híres – Fotó: Laczó Balázs / Telex
Laczó Balázs
Laczó Balázs
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A Mayer Gábor államtitkár uniós támogatással épült rekreációs központja, azaz ma már családi háza miatt híressé vált Lila-hegyen megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyire működött komolyan a rekreációs központ. A nullánál több volt, a közismertnél kevesebb ez a pannonhalmi panorámával teljessé varázsolt „szakszolgáltatás”, amit valamikor tábla is jelzett.

Péntek reggel mutatta be a Momentum, hogy az az épület, ahol a területfejlesztési államtitkár, Mayer Gábor lakik, eredetileg rekreációs központnak készült EU-s pályázati pénzből. 2012 és 2014 között 46 millió forintos EU-s támogatásból építette fel az épületet, 120 munkahely megteremtését ígérte. 2016-ban azonban már nem lehetett időpontot foglalni a központba, mostanra pedig a vállalkozás weblapja is eltűnt. Az egész azért derülhetett ki most, mert Mayer azóta a Navracsics Tibor vezette Területfejlesztési Minisztérium államtitkára lett, így vagyonnyilatkozatot kellett tennie. Megnéztük a házat és a környéket.

A dombra, ahol az említett ház áll, a romantikus, pincesoros Szurdikon keresztül visz az út. Nyúl és Győrújbarát két szomszédos település, az emlegetett Lila-hegy pedig a kettő határán magasodik. A ház közigazgatásilag győrújbaráti, de a helyi íratlan közmegegyezés szerint ez már Nyúl, és csupán egy-két lakója van a dombtetőt érintő utcaszakasznak, ahol a kocsi szűk járaton kapaszkodik fel. Ha az államtitkár kerítésénél továbbmegyünk, száz méter múlva már lefelé zötyögünk, és csak egy valami magasodik még feljebb: a rádiótorony.

Azzal nem árulunk el már titkot, hogy nincs a kapun olyan felirat, hogy „Rekreációs központ”, csak parkolást tiltó táblával találkozunk. Arra voltunk kíváncsiak, valaha kint volt-e ilyen felirat, és mint kiderült, azt 2014 után többen is látták, de az, hogy mi működött ténylegesen és milyen szinten, nem egyértelmű.

Az egyik helyi fiatalember azt mondja: ő 2019-ben költözött az utcába, és az építkezést 2018 szeptemberében kezdte, akkor még kint volt a felirat, és Mayerék kapuja rendszerint nyitva állt. „A nyúli barátom – aki segített nekem építkezni –, emlegette, hogy kirándulás közben bejárkáltak oda, hogy egyenek valamit, bent fogadták, hellyel kínálták őket. Szerintem mozgás is volt, kisbuszokat, autókat, tíz-tizenöt fős társaságokat lehetett látni az udvaron.”

Ma már ez a felirat fogad az uniós támogatással épült kertkapun – Fotó: Laczó Balázs / Telex
Ma már ez a felirat fogad az uniós támogatással épült kertkapun – Fotó: Laczó Balázs / Telex

Az egyik környékbeli polgármester – nevét nem kívánta a cikkhez adni – szintén úgy tudja, valami hivatalosan működött, sőt tudomása szerint az államtitkár nem is lakott a házban addig, amíg az uniós fenntartási időszak tartott.

Az azonban beszédes, hogy sem a jelenlegi győrújbaráti polgármester, sem a 2019-ig regnáló két elődje – Juhászné Árpási Irma és Szalóki Géza – nem hallott a rekreációs központról, igaz, Győrújbarát ma már kisváros méretű település. Kóbor Attila jelenlegi polgármester szerint nincs kizárva, hogy ténylegesen létezett a hely, de hozzá bizonyosan nem jutott el a szolgáltatás híre.

Az egyik környékbeli vendéglátó szerint Mayerék jó ideig nem laktak ott. Az építkezés 2011-ben visszatérő téma volt Nyúlon, mert akkor szokatlannak tűnt, hogy – ahogy akkor elterjedt a szóbeszédben –, a tulajdonos „elhordja a fél hegyoldalt”, és beépíti betonnal.

A dombtetőről Pannonhalma jól látszik. A ház bunkerszerűen csak egy oldalról pillantható meg, lakóházak korábban sem álltak mellette, kertek viszont igen, és ezeket a tulajdonos felvásárolta. Azt rebesgették az emberek egymás között: „itt hotel fog épülni” – mesélte egy helyi cégvezető.

Az biztos, hogy tömeges forgalom itt nem volt, a ház alatti Szurdik környékén a borospince-tulajdonosok nekünk azt mondták: soha nem hallottak vagy láttak olyat, hogy vendégek indultak volna felfelé, vagy megkérdezték volna bárkitől, hol a rekreációs központ.

A momentumos politikusok telefonon érték el az államtitkárt, aki elismerte, hogy az ingatlanban lakik, ám elmondása szerint annak csak 2018-ig kellett rekreációs központként működnie, így azután törvényesen lehetséges másként hasznosítani. „2020. december 31-ével ennél a projektnél már dokumentummegőrzési kötelezettség sincsen” – mondta Mayer.

A momentumos Tompos Márton azt kérdezte telefonban az államtitkártól: „Államtitkár úr azt mondja, hogy megépítették 46 millió forint EU-s támogatásból ezt a rekreációs központot, az a papíroknak megfelelő időpontok szerint működött... és utána önök jogosan használhatják családi házként, hogyha ezt jól értem.”

„Igen, igen, igen, ezt éppen jól érti” – válaszolta az államtitkár, aki azt is hozzátette: „azt gondolom, hogy az EU-s forrásoknak a felhasználási szabályait be kell tartani”.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!