Pesty László Rákay Philipről: Hatmilliárdot vitt el ez a selyem zsebkendős producer

2023. szeptember 20. – 15:13

Másolás

Vágólapra másolva

A Hvg.hu-nak adott interjút Pesty László, aki a lapnak azt mondta, mióta több interjút is adott, egészen magasról is kap üzeneteket, de mind pozitív volt. „Azt mondták, hogy köszönjük, Laci, csináld, mi nem merjük, nem tehetjük” – fogalmazott.

A filmrendező és producer egy héttel a Fidesz 1988-as alapítása után lépett be a pártba. Nyáron azzal került be a hírekbe, hogy Tusványoson azt mondta: a Lölő-jelenség Magyarországon az, hogy a kirakatban lopunk, csalunk, zsarolunk, hazudunk, kompromittálva egy történelmi eszmét, ami szerinte förtelem. Azóta több lapnak is interjút adott, köztük a Telexnek is.

Az egyórás interjú részleteit itt olvashatja el, a teljes beszélgetést pedig itt nézheti meg.

A Hvg.hu-nak adott interjúban arról beszélt, hogy:

  • Szerinte az még nem volt a korrupció melegágya, amikor a kétezres években a Fidesz nekiállt a nemzeti tőkésosztály létrehozásának.
  • A jobboldalnak a stratégiai kérdésekben igaza van, de „a testünkön ott egy bibircsók, vagy nevezhetjük rákos daganatnak, amit egy éles szikével ki kell metszeni”.
  • Az elmúlt másfél év válsága miatt pedig van olyan cége, amelynek a helyzete volt már jobb is.
  • Azért nem lép még nyilvánosságra az állítása szerint a birtokában levő bizonyítékokkal, mert

„egy kommunikációs stratégia erejét az is adja, meddig tudod tematizálni a közbeszédet”.

  • De ömlenek hozzájuk a go@budapestitisztakezek.com emailcímre a bizonyítékok.
  • Az viszont számára is dilemma, hogy mikor álljanak elő velük, mert nem akarja „keresztbe húzni azt a heroikus munkát, amit Navracsics Tibor végez a brüsszeli pénzek megszerzéséért”. Inkább abban reménykedik, hogy „elindul egy megtisztulási folyamat, pusztán attól is, hogy félni kezdenek a bűnösök”.

Pesty arról is beszélt az interjúban, hogy van egy filmterve, amit Fábri Zoltán hetvenes években írt forgatókönyve alapján forgattak volna, amit akkor a diktatúra elkaszált. Tavaly viszont „valaki kipakolta a kasszát, és nem maradt pénz, hogy más filmeket csináljon”.

„Hatmilliárd forintot vitt el ez a selyem zsebkendős »producer«, de kíváncsi vagyok, hány nemzetközi díjat hoz majd haza az alkotás” – mondta Pesty, amivel a hatmilliárdból készülő Rákay Philip-féle Petőfi-filmre utalhatott.

„Egymás után készülnek a középszerű filmek, de Fábri Zoltán forgatókönyvére nem jut 1,18 milliárd forint! Mi zajlik ebben az országban? Mi nem ezt akartuk, nem ez volt megdumálva” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől