A soroksári gimnázium igazgatója állítja, nem vonták vissza az engedélyüket

2023. szeptember 18. – 14:02

Másolás

Vágólapra másolva

Közleményt adott ki az a soroksári gimnázium, a Qualitas, amelyik a múlt kedd délelőtt került a hírekbe, amikor rendőri kísérettel egy végrehajtó csapat érkezett az épülethez, és egy hatályos bírósági végzés alapján kiterelték a tanárokat és a diákokat is az épületből. Péntek délután arról érkezett hír, hogy a működési engedélyüket visszavonták.

Ezt a Qualitas most cáfolta. „A Kormányhivatal a visszavonás lehetőségéről kezdett vizsgálatot” – állították. Szerintük a vizsgálat eredménye nem lehet kérdéses.

„Jogilag székhelyünk, iskolánk a mi tulajdonunkban van. A végrehajtó szeptember 12-i cselekménye kapcsán birtokvédelmi eljárást kezdeményeztünk. Az iskola tanulóival, pedagógusaival szembeni szégyenletes eljárás után két nappal már új alternatív megoldást találtunk a további működésre. Ezen alternatív megoldást jelentő iskolaépületben a tulajdonos 12 tanterem kizárólagos használatára adna lehetőséget, akár napokon belül is. Az épület 21. századi színvonalú berendezésében és esztétikájában is.”

Ott Ferenc igazgató kedden délelőtt még részletesebb tájékoztatást ígért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!