Vona Gábor szerint ők meg tudják mondani, hogy mire érdemes leváltani a Fideszt

2023. szeptember 11. – 16:33

Másolás

Vágólapra másolva

„Az mindig megvolt, hogy le akarják váltani a Fideszt, de sosem volt meg, hogy mire” – mondta el Vona Gábor a párttá alakult Második Reformkor (2RK) sajtótájékoztatóján. Vona és Pekárné Farkas Emese, a párt alelnöke a 2RK Infónak elnevezett eseményen arról is beszélt, hogy szövetségre semelyik oldallal nem lépnek, de ügyek mentén a DK-tól a Fideszig bárkivel együttműködnek majd. Szóba került az új párt romapolitikája, de az is, hogy hogyan érnék el céljukat az általuk kijelölt ügyekben.

A Jobbik egykori elnökének, Vona Gábornak szombaton megalakult pártja kéthetente fog „2RK infót” tartani. Az elsőn Vona elmondta, hogy pártja kilenc ügyet emelt ki, de nem csak ezekkel foglalkoznak majd. „Ez nem csak fellángolás, ezeket a problémákat szeretnénk bemutatni, kiemelni, és foglalkozni velük” – mondta. Az elért lépésekről hetente beszámolnak majd, egy „sajtóvlog” keretében: itt majd az adott ügyekkel foglalkozó munkacsoportok mondják el, hogy mire jutottak. A kilenc téma a következő: a fiatalok életkezdése, az egészségügyi prevenció, az óvodai ellátás, a családi vállalkozások, a munkavállalói jogok, az online népszavazás, a pártmentes önkormányzatiság, a herbál elleni harc és az élelmiszerellátás és mezőgazdaság ügye.

Vona elismerte, hogy túlkínálat van az ellenzéki oldalon, épp ezért fontosnak tartja kiemelni, hogy a „reformkoriság” a legfontosabb megkülönböztető jegyük. Felidézte, hogy a magyar történelemben a reformkor azon kevés időszak közé tartozik, amire kérdés nélkül pozitívan lehet visszatekinteni. „Itt oldalak és ideológiák fölött együtt tudott gondolkodni a magyar társadalom.”

Vona azt mondta, hogy a „recept kész”, ők ezt szeretnék újra megvalósítani Magyarországon. Pártjával alternatívát akarnak mutatni, mivel „az mindig megvolt, hogy le akarják váltani a Fideszt, de sosem volt meg, hogy mire”. Most azt szeretnék elérni, hogy erre is legyen válasz. Vona kiemelte, hogy ők

nem oldalakat és ideológiákat akarnak képviselni. Az ügyeik mentén viszont bárkivel hajlandóak együttműködni: pártokkal, önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, szakszervezetekkel és egyházakkal is.

Röviden bemutatkozott a párt egyik alelnöke is. Pekárné Farkas Emese Londonban tanult politikát, korábban a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott kormánytisztviselőként. Pekárné elmondta: programjuk része, hogy „felkeresik Magyarországot”. Ennek egyik része, hogy minden egy százalék feletti párttal felveszik majd a kapcsolatot, hogy bizonyos ügyekben együttműködjenek velük. Emellett minden tagjuktól elvárják azt, hogy legyenek aktívak, és legalább a saját mikrokörnyezetükben kezdeményezzenek párbeszédet.

Az általuk képviselt ügyekről szeretnének minél több konstruktív vitát folytatni lefolytatni. Pekárné is elmondta, hogy bárkivel szívesen együttműködnek:

„Ha a DK-val vagy a Fidesszel egy ügyben egyetértünk, és ahhoz tudunk támogatottságot szerezni, akkor együttműködünk velünk”.

Ezt azzal indokolta, hogy számukra az a legfontosabb, hogy egy témában legyen előrelépés. Azonban ő is hangsúlyozta, hogy szövetségre nem lépnek senkivel.

A Második Reformkor alelnöke, Pekárné Farkas Emese és a Második Reformkor elnöke, Vona Gábor – Fotó: Nagy Bálint / Telex
A Második Reformkor alelnöke, Pekárné Farkas Emese és a Második Reformkor elnöke, Vona Gábor – Fotó: Nagy Bálint / Telex

Vona a pártot, illetve az őt ért támadásokra azt mondta, hogy azokat nem fogják viszonozni, nem szeretnének sárdobálást, igyekeznek a saját feladataikkal foglalkozni. A politikus a volt pártjával, a Jobbikkal való viszonyára is kitért: a Második Reformkor új arcokkal készül, egyik helyről sem várnak politikusokat, de nem zárnak ki senkit, bárki jelentkezhet. Vona Gábor már a szombati eseményükön bejelentette, hogy jövőre indulnak az EP-választáson, de az önkormányzatin nem. EP-listájukról októberben beszélnek majd.

Arra a kérdésre, hogy miből működnek, Vona azt válaszolta, hogy

minimálisak a forrásaik, az egyesület tagjainak támogatásából és társadalmi forrásokból működnek. Alapszabályuk pedig kizár bárminemű külföldi támogatást, se szervezettől, se magánszemélytől nem fogadnak el külföldi pénzt.

Vona többször hangsúlyozta, hogy nem az ő visszatéréséről van szó, hanem „nagyon sok ember politikába való bekapcsolódásáról”. Bízik benne, hogy hamarosan az új arcok fogják majd meghatározni a Második Reformkort, és nem ő.

A sajtótájékoztatón, Vona és a Jobbik korábban cigányokról megfogalmazott mondatai miatt szóba került a Második Reformkor romapolitikája is. Vona elmondta, hogy 2018-ban megismerkedett Cserdi 2020-ban elhunyt polgármesterével, Bogdán Lászlóval, akivel baráti volt a viszonya.

Felidézte, hogy részben Bogdán miatt civil szervezete egyik első javaslata a „cigány hősök napja” volt, ezt ma is örömmel vállalják.

Politikájuk lényege pedig az, hogy a cigányságnak a magyar társadalommal együtt polgárosodnia kell.

„Anyagi és szellemi függetlenséget kell elérni, hogy ne legyen senki Magyarországon a politika játékszere” – mondta.

Vona Gábor előző hét csütörtökön jelentette be, hogy a 2019-ben általa alapított Második Reformkor alapítvány kilép a civil közéletből, és párttá alakul. Hétvégén meg is tartották zászlóbontó eseményüket, ahol több, a politikában új arc is megjelent. Beszéltek arról, hogy mi van most, és ők mit szeretnének elérni, de több kérdés is megválaszolatlanul maradt. „Az átmulatott céges buli beszélgetős másnapjára emlékeztető” eseményről készült riportunkat ide kattintva olvashatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!